Van úgy, hogy az élet utánozza az irodalmat. A román származású francia író, Eugen Ionescu színműve a fenti cím, az abszurd színház meghatározó műve. A szánalmas agónia, a valamikor volt dicsőség semmivé válása.
2017. november 20., 00:022017. november 20., 00:02
Van úgy, hogy az élet utánozza az irodalmat. A román származású francia író, Eugen Ionescu színműve a fenti cím, az abszurd színház meghatározó műve. A szánalmas agónia, a valamikor volt dicsőség semmivé válása.
A román király mintegy húsz évvel ezelőtt visszatért Romániába. (Egy kis zárójel: nem lehet elvitatni, a történelem része, nem kell és nem szabad megtagadni a múltat; mi sem természetesebb, hogy egy volt államfő tisztességben éljen. Hogy Mihály személyesen mit tett jól és mit nem, azt nem kívánom firtatni. A jelen az, ami érdekel.)
Nem győzte hangsúlyozni, semmi érdeke nincs, csupán szeretett népét akarja szolgálni. Hogy ezt mikor és hogyan tette, talán a jövő krónikások valahol felkutatják, én nem tudom. Mindenesetre a román állam nagylelkűen neki adta a törcsvári kastélyt, amelyet tudomásom szerint nem ő épített, de nem is az ősei. Plusz egynéhány busás ingatlant. Aztán ő szuverénhez illő lehajolással visszaadta a kastélyt, lehessen továbbra is múzeum – csekély 30 millió dollárért.
Idővel szeretett népe megtudta, hogy egy garmada herceg, hercegnő, unokaöcs és -hugica is forgolódik körülötte, ingázik Románia és Svájc meg más turisztikai központok között. Nem jól fogalmaztam – forgolódik, mert az egy elegáns bécsi valcert sugall, ahol a párok nagyon vigyáznak, nehogy partnerük lábikóira tapossanak, vagy egymásnak faroljanak egy ügyetlen rükvercben. Sőt, éppen ez lévén a céljuk, azok nagyon is republikánus bíróságokat kérnek fel, döntsék el, ki kinek a fia-lánya, tehát örököse, valamint ki lesz méltó elfoglalni a nem létező trónt. Most pedig már-már a tettlegességig fajul az örökösödési láz. Borzasztó mélységbe süllyedhet az ember, amikor pénzszag csiklandozza az órát.
Ilyenkor kissé irigyelem a briteket. Természetesen ők is tudják, hogy a Rule Britannia ideje királyostól-királynőstől lejárt, de a monarchia náluk megmaradt nemzeti szimbólumnak, amelyet még az is tisztel, aki (jogosan) fintorog, ha az adószedők pénze a Buckingham Palace süllyesztőjében tűnik el. Angol hidegvérrel és humorral szemlélik a múzeumi arisztokrácia bulvárkilengéseit. Csakhogy azok, bár néha offszájdban szerelmeskednek, nem lökdösődnek.
Egy Lear király összeomlásában is méltóságos. Csakhogy nem lehet Leart a bukaresti Ferentari negyedben elképzelni.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!