Számtalan más településről érkező személy kér menedéket a sepsiszentgyörgyi hajléktalanszállón, ám pár nap után menniük kell.
2020. december 09., 00:162020. december 09., 00:16
Székely Róbert, a sepsiszentgyörgyi hajléktalanszálló vezetője lapunk érdeklődésére elmondta, idén több mint tíz olyan személy kérte a szálló segítségét, akik a szomszédos falvakból, más városokból érkeztek.
– Télen nem hagyunk senkit az utcán! A más települések lakói viszont legtöbb 3 napot maradhatnak nálunk. Utána intézkedünk, hogy hazakerüljenek, az adott település polgármesteri hivatalával egyeztetünk, iparkodunk megoldást találni. Ilyenkor sok esetben falba ütközünk, de van, ahol megoldódik a rászoruló sorsa. Egy kis jóakarattal minden esetben lehet megoldást találni, ám sajnos ez a jóindulat sok esetben hiányzik… Jelen pillanatban két, ebbe a kategóriába sorolható hajléktalanunk van – avatott be Székely.
Tőle tudtuk meg, hogy van olyan idős személy is, akinek ugyan háza van falun, de télire folyton behúzódik a városba, hiszen nincs, amivel kifűtse a lakását, illetve a városban „jobban adakoznak” az emberek, könnyebb pénzhez jutni.
– Első alkalommal, amikor megkeresett bennünket a férfi, mondtuk neki, hogy csak pár napot maradhat, ez a szabály, mivel nincs Sepsiszentgyörgyre szóló személyazonossági igazolványa. Egy héten belül érkezett vissza, és büszkén mutatta, hogy sepsiszentgyörgyi ideiglenes lakcím van beírva az igazolványába.
Nem volt, mit csinálni, szállást adtunk neki – mesélte a szakember.
Jelenleg összesen 25 személy veszi igénybe a megyeszékhelyi szálló hosszú távú szolgáltatásait.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!