Gyűlöletszítás a hatalomért

Kihasználva a 28. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban való jelenlétét, az egyre erősödő magyarellenes hisztériáról, annak hátteréről és céljairól, semlegesítésének lehetőségeiről, valamint a magyar–román kapcsolatok jövőjéről faggattuk dr. Valentin Stant, a Bukaresti Egyetem Történelem Karának professzorát.

– Tanár úr, mi a véleménye a Romániában dühöngő magyarellenes hisztériáról?

– Ha a kérdés március 15-nek a romániai magyarság hivatalos ünnepévé történő nyilvánításával kapcsolatos tárgyalások miatt kialakult helyzetre vonatkozik, akkor véleményem szerint ez a téma túl volt lihegve bizonyos román körök által.

– Kik tartoznak ezekhez a körökhöz?

– Amikor köröket említettem, nem szervezett csoportokra gondoltam, hanem az ország lakosságának különböző rétegekhez tartozó tagjaira, akik olvasmányaik vagy az iskolában hallottak hatására a magyar veszély hangoztatói lettek. Az emberek ugyanis a mindenkori társadalom termékei, úgy viselkednek, miképp alakították őket. Ha pedig különböző eszközökkel folyamatosan azt sulykolják beléjük, hogy a magyarok csúfot űznek a székelyföldi románokból, és el akarják szakítani Erdélyt, akkor előbb-utóbb magyargyűlölővé válnak. Nem az egyének hibásak tehát ezért, hanem az a rendszer, mely ilyenné tette őket.

– Meg vagyok győződve, hogy napjainkban a Securitate utódjai, vagyis a román titkosszolgálatok gerjesztik a gyűlöletet, az viszont számomra is talány, hogy ezt miért teszik, hiszen mindkét nemzetnek kára származik belőle. Ön erről miként vélekedik?

– Tudni kell, hogy Ceauşescu titkosrendőrsége az elveivel együtt beépült a jelenlegi román politikai elitbe, és meghatározza annak gondolkozásmódját. Számunkra azonban nem ők jelentik a legnagyobb veszélyt, hanem az általuk félrevezetett és állandó félelemben tartott polgárok. Vélt vagy valós vészhelyzetben ugyanis az emberek összezárnak a vezetőjük körül, és vakon végrehajtják annak utasításait. A hatalmat megszerezni és megtartani vágyó politikusok pedig teljes mértékben kihasználják ezt a nyájszellemet, nem gondolván arra, hogy a hazugság szörnyeket szül, melyek bármikor kiszabadulhatnak az ellenőrzés alól.

– Miben látja a legnagyobb bűnüket?

– Megakadályozzák a Romániában élő magyarság és ezen belül a székelység valós gondjainak még a felvetését is, holott egy demokratikus országban ennek jelzése és a parlamentben való megvitatása természetes kellene, hogy legyen. Ezzel szemben románellenesnek bélyegzik azt, aki szólni merészel a magyar közösség vélt vagy valós sérelmeiről. Ráadásul nem csak a párbeszédet utasítják el, hanem a magyar kultúra ápolását, a székely jelképek használatát és székely himnusz eléneklését is ellenséges gesztusként kezelik, annak ellenére, hogy ezek az ország kulturális kincsét gazdagítják. Amíg viszont ez történik, nem várhatjuk el, hogy Romániában a magyarok otthon érezzék magukat.

– Milyennek ítéli a magyar–román kapcsolatok jövőjét, beleértve az erdélyi magyarsághoz való viszonyulás alakulását is?

– Sajnos, ebben a tekintetben nagyon borúlátó vagyok, mert jó irányba mutató drámai fordulat szerintem a közeljövőben nem fog bekövetkezni.

– Borúlátását mi indokolja?

– A már említett okokból a mindenkori román elit átörökíti, szítja és élteti a magyarellenességet. Ennek érdekében pedig a hazugságoktól sem riadnak vissza. Így például letagadják még az Erdély Romániához történő csatolását kinyilvánító gyulafehérvári kiáltvány 3. pontját is, mely többek között kimondja az erdélyi magyarok teljes nemzeti szabadságát. Ugyanakkor titokban tartják a Románia által 1919-ben aláírt kisebbségi szerződést, melynek egyik cikkelye a szászok és székelyek autonómiájának a kötelező biztosításáról rendelkezik. Pedig erre azért volt szükség, hogy a nagyhatalmak jóváhagyják Erdély Romániához történő tartozását. Szomorú, sőt tragikus tények ezek, mert ameddig az iskolai programot hazugságok jegyében állítják össze, és a tankönyveket az uszítás szellemében szerkesztik, nincs esély a változásra. Ehhez ugyanis a történelmi ferdítések kiigazítása, az előítéletek megszüntetése, valamint őszinte párbeszéd szükségeltetik. 

– Mi, magyarok mit tehetnénk annak érdekében, hogy megváltoztassuk ezt a helyzetet?

– A fiatalokra, konkrétan az egyetemistákra kell alapozni, mert őket még nem fertőzték meg olyan mértékben a hazugságok és az előítéletek, hogy ne tudnának ezeken felülkerekedni. Ezért rájuk kell bízni a párbeszédet, melyet azonban a magyar diákoknak kell kezdeményezniük, mert román társaik nem érzékelik az őket emésztő gondokat.