Az Erdélyi Magyar Néppártból (EMNP) és a Magyar Polgári Pártból (MPP) létrejött Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) nemcsak ígérget, hanem lehetőséget biztosít az itthon maradt fiataloknak a bizonyításra – mondta tegnap Bálint József, az EMSZ Kovászna megyei koordinátora.
2020. szeptember 23., 00:242020. szeptember 23., 00:24
Meggyőződésünk, hogy előtérbe kell helyezni azokat a rátermett, felkészült, tenni akaró fiatalokat, akik megdolgoztak diplomájukért, akik munkahelyükön megbecsült szakemberek, és nem szavakkal, hanem a bizalommal kell meggyőzni arról, hogy helyük van az élen – hangoztatta Bálint József.
Tatár Imola sepsiszentgyörgyi polgármesterjelölt elmondta: míg „keresztül-kasul bejárta a várost”, nyitottságot és barátságot tapasztalt, de azt is látta, hogy egyes emberek félnek, és ez „nincs rendben”.
– Mivel változásokat csak kellő bátorsággal lehet elérni, győzzük le a félelmünket, az úgy sem lesz ebből semmi beletörődést, és vállaljuk fel véleményünket, különösen a választófülke magányában, ahol a lelkiismeretünkön kívül senki nem lesz jelen – mondta Tatár Imola.
Koós Izabella árkosi polgármesterjelölt „számos problémával” találkozott a kampányban, beleértve azt is, hogy az idősebbek „tapasztalatoknak és tudatlanoknak” tekintik a fiatalokat.
– Van elképzelésünk, jártunk-keltünk a világban, tudjuk, hogy min kell változtatni, és képesek is vagyunk ezt végigvinni – mondta a jelölt.
Kovács László közgazdász, torjai polgármesterjelölt teljesen „kívülről jön”, semmilyen pártnak nem volt tagja, „meglepetéssel vette tudomásul” a jelölését, és azt tűzte ki célul, hogy megmutassa a fiataloknak, hogy szakmai, emberi, baráti támogatással itthon is van lehetőség vállalkozni és teljes életet élni.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!