
A Gyulafehérvári Caritas háromszéki munkatársai és önkéntesei harmadik alkalommal építették fel a Gyermekvárost a kézdivásárhelyi Őszi Sokadalom idejére.
2017. szeptember 06., 00:162017. szeptember 06., 00:16
A Gyulafehérvári Caritas háromszéki munkatársai és önkéntesei harmadik alkalommal építették fel a Gyermekvárost a kézdivásárhelyi Őszi Sokadalom idejére.
Augusztus 25–27. között közel 1000 gyerek látogatta meg városunkat, ahol 60–65 személy dolgozott azon, hogy a gyerekek és szülők tartalmasan szórakozhassanak. Munkatársaink azt figyelték meg, hogy évről évre egyre több szülő kapcsolódik be a játékokba, ami – szakembereink szerint – azért is fontos, mert a mai jellemzően rohanó életvitel mellett nagy szükség van a minőségi együtt töltött időre a szülők és a gyerekek között.
A Csíkos, pöttyös, kockás nevet viselő gyermekváros nem csupán arra mutat rá, hogy sokan sokfélék vagyunk, és mindannyiunknak szükségünk van a kikapcsolódásra és az együttjátszás élményére, hanem a számos játék és műhely sokszínűségére is utal. Munkatársaink minden évben figyelnek a program összeállításánál, hogy minél több készséget, képességet fejlesztő tevékenység közül válogathassanak a legfiatalabbak, különös hangsúlyt fektetve a kézügyességi, finommotorika, logika és koncentrációs készségeket fejlesztő játékokra.
A már hagyományosan vásári rendszer idén is jól működött, a gyerekek egy–egy játék teljesítésével betűket nyerhettek, amiket a különböző műhelyekben, szavakat formálva belőlük be tudtak váltani. Nagy sikere volt az olyan műhelyeknek, ahonnan emléktárgyat vihettek magukkal a gyerekek, így például közel 500 jelvény készült és 250 emlékfotóval gazdagodtak, akik szorgosan gyűjtögették a betűket.
Köszönjük Kézdivásárhely önkormányzatának, a Zarah Moden Kft.-nek és a Productie Garo Kft.-nek, hogy segítségükkel megvalósíthattuk programunkat!
(A Gyulafehérvári Caritas háromszéki szervezetének közleménye)
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!