Gyakrabban betegednek meg a népszerűtlen gyerekek az óvodában

Az óvodában a népszerűtlen gyerekek kicsit gyakrabban kapnak el valamilyen betegséget - ezt állapította meg egy frissen publikált norvég tanulmány, amelyről az Aftenposten című napilap számolt be hétfőn.

Székely Hírmondó

2019. szeptember 18., 15:082019. szeptember 18., 15:08

[reklam]

Vidar Sandsaunet Ulset, az Oslói Egyetem pszichológia tanszékének kutatója kollégáival együtt 579 két és öt éves közötti gyereket vizsgált három éven át. Azt akarták kideríteni, hogyan hat a gyermekek egészségi állapotára az, hogy milyen népszerűek más gyerekek között, és arra az eredményre jutottak, hogy a legnépszerűbb gyerekek a legkevesebbszer betegszenek meg.

„Azt jelzi, hogy a társadalmi egyenlőtlenség hat az egészségre, és ez már gyermekkorban elkezdődik. Sok tanulmány már rámutatott, hogy felnőttkorban ez a helyzet” – mondta el a kutató a lapnak. „Az ember csordaállat, és azok az egyedek, akiket kirekeszt a csorda, erre biológiailag különleges módon reagálnak. A szervezetük arra készül, hogy megtámadják és megsérülhet, egyidejűleg a szervezet baktériumok és vírusok elleni védelme meggyengül” – magyarázta a tudós.

A kutatásban azt kérték a gyerekektől, hogy induljanak képzeletbeli buszos utazásra, és mondják meg, hogy a csoportból kivel mennének szívesen. A gyerekek a kiválasztott útitársak képét fotók közül vehették ki, és tehették fel maguk mellé a buszra. A gyermekek megbetegedéseiről a szülőktől kapott, kitöltött kérdőívekből kaptak adatokat. A betegségek feltérképezésénél azt figyelték meg, hogy a népszerűtlen gyerekek többször voltak betegek.

A feljegyzett betegségek között szerepeltek a közönséges megfázások, továbbá a szem, fül, nyak, tüdő és gyomor valamilyen fertőzése. „Kevés kontextust találtunk, és sok magyarázata van annak, hogy miért betegednek meg a gyerekek. A gyerekek népszerűsége ebben nagyon kis szerepet játszik” – foglalták össze az eredményt a kutatók.

A kutatók azt is hangsúlyozták, hogy miközben a népszerűtlen gyerekek kicsit többször betegednek meg, azért nem lesznek népszerűtlenek, mert nagyon betegek.

Sandsaunet Ulset hozzátette: kutatásuk rámutat ugyanakkor, hogy a társadalmi kapcsolatok fontosak az egészség szempontjából, és arra is, hogy milyen fontos, hogy a gyerekekkel befogadóak legyenek már az óvodában is. „A társadalmi egyenlőtlenségek hatása az egészségre valószínűleg már a korai gyermekkortól kezdődik” – fűzte hozzá.

(MTI)

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés