Gyakorlás és koncertek között

A sepsiszentgyörgyi Szőcs Botond a helyi Plugor Sándor Művészeti Líceumban végezte a középiskolát, jelenleg a brassói Transilvania Egyetem negyedéves hallgatója Stela Drăgulin osztályában. A 22 éves, számos hazai és nemzetközi díjjal jutalmazott zongoraművésszel a 38. Vigadó Hangszín keretében a Kosztándi Képtárban rendezett Chopin és Rachmaninov, a romantizmus két legendája című koncert után beszélgettünk.

– Kinek a hatására kezdett zongorázni?

– Nagyon kicsi voltam, amikor szüleim elvittek egy audícióra a Plugor Sándor-líceumba. Attól kezdve mindig a zongora mellett ültem, nem is volt kérdés számomra, hogy mit szeretnék tenni. Számomra a klasszikus zene olyan természetes, mint a légzés, nélküle el sem tudnám elképzelni az életemet. Ha nem sikerül eleget gyakorolnom, stresszes leszek, egy, a kialvatlansághoz vagy az éhséghez hasonló kellemetlen érzés kerít hatalmába.

– Mikor kezdte a zongoratanulmányait?

– Első osztályos koromban, akkor azonban kihasználtam a tehetségemet, nem igazán gyakoroltam. Aztán negyedikben Tatár Gergely lett a tanárom, aki nehezebb darabokat adott, így már nem ment az imitálás, rájöttem, hogy gyakorolni kell. Évről-évre egyre többet gyakoroltam, egyre jobb tanáraim voltak, míg kilencedikben találkoztam a brassói Transilvania Egyetem tanárával, Stela Drăgulinnal, egy kitűnő szaktanárral, akinél jobbat el sem tudok képzelni, boldog vagyok, hogy vele dolgozhatom. Jelenleg a gyakorlás és a koncertek töltik ki a napjaimat. Utazás közben is gyakorlok, nem muszáj zongora mellett lennem, olvasom, elemzem a kottát, és elképzelem, hogyan kell szólnia.

– Van-e kedvenc műve?

– Amit játszom, mind kedvencemmé alakítom. Úgy vélem, csakúgy, mint a színházban, ahhoz, hogy egy darab jó legyen, szükség van rendezőre – esetünkben a zeneszerzőre – és színészekre – ez esetben az előadókra –, hogy saját egyéniségükkel újraélesszék az adott művet, és átadják azokat az érzéseket, amelyeket a zeneszerző érzett a komponáláskor. Ahhoz, hogy a zene jól szóljon, óriási tudásra, emellett általános műveltségre van szükség, hiszen a hangokat nem elég csak lejátszani, ott kell lennie az egyéniségnek, a belső üzenetnek. Egyik a másik nélkül nem megy. Az előadónak át kell alakulnia minden pillanatban, ellenkező esetben hiába játssza formailag nagyon jól a hangokat. A hangszernek úgy kell szólnia, mintha mesélne.

– Legutóbb az ARA (American Romanian Academy of Arts and Sciences) díját vehette át…

– A díjak segítenek az előrelépésben, általuk újabb lehetőségek nyílnak meg előttem. Azonban számomra a legfontosabb, hogy játszhassam az embereknek.

– Mik a további tervei?

– Amíg élek, zongorázni szeretnék. Minél jobban, szebben, minél többet akarok magamból kifejezni, átadni a hallgatóknak. Emellett idővel komponálni is szeretnék és karmesterként is kipróbálnám magam. Azonban egyelőre még nagyon sok tanulni valóm van, hiszen úgy vélem, a munka a legfontosabb, a tehetség csak egy bónusz.