Good bye, Lenin!

Ha nem bukkanok egy magyarországi kormánypárti újságcikkre, elmulasztom a történelmi pillanatot, hogy százötven éve született Lenin. Tudjátok, az, aki „élt, él, és élni fog” – a szobrocskái elé helyezett felirat szerint. Miféle szobrocskák? Hát minden díszteremben, iskolában, kórházban, klubban, óvodában és a többi. Ja, ne felejtsem el hozzátenni: úgy ötvenöt–hatvan évvel ezelőtt.

Az említett újságcikk egy-kettő elintézi az oroszországi nagy forradalom vezetőjét – terrorista, hazaáruló, primitív. Szerintem ez a leegyszerűsítés primitív. Persze, mi átéltük a reálkommunizmus borzalmait, de Lenin nem a semmiből pottyant a népek fejére. És hogy miként győzhetett meg milliókat? Tessék félretenni az előítéleteket, és olvasni. Nem Marxot, nem, hanem Dosztojevszkijt és Tolsztojt, miként vélekedtek ők a gyomorforgató kizsákmányolásról – más szót nem találok és nem is keresek.

Érdekes módon, ugyancsak százötven éve születtek Rosa Luxemburg és Simó Géza. Meggyőződéses – hangsúlyozom, meggyőződéses – kommunisták. R. Luxemburg valóban osztályok közötti egyenlőséget akart és egyéni szabadságjogokat. „Az igazi szabadság mindig a másként gondolkodók szabadsága” – írta. Felemelte szavát a világháború ellen. (Vajon nem a magukat keresztényeknek valló emberek kötelessége lett volna? Miért zengtek Te Deumokat inkább az „ellenség” felkoncolásáért?)

Simó Géza pedig (akinek a nevét a marosvásárhelyi bútorgyár csak a hatvanas évekig viselhette, aztán Augusztus 23-at csináltak belőle, mert csak Ceaușescu lehetett hős) mindenki jogait felkaroló népnevelő volt, akit a román királyi Sziguránca ütött-vert, mégsem adta fel egy igazságosabb világba vetett hitét. Szerencséjére 1946-ban meghalt, nem látta meg a vörös Döbrögik karikatúra-szocializmusát.

És szóljon végül nálam ékesebben egy ugyancsak meggyőződéses marxista német költő a mindenek hiábavalóságáról, Sztálin halála után:

Ha a nélkülözhetetlen férfiú összevonja szemöldökét,/ Meginog két világbirodalom./ Ha a nélkülözhetetlen férfiú meghal,/ A világ körülnéz, mint az anya, ki nem tud tejet adni a fiának./ Ha a nélkülözhetetlen férfiú egy héttel halála után visszatérne,/ Nem lelnének számára az egész birodalomban egy portási állást. (Bertolt Brecht: Egy hatalmas államférfi megbetegedésének hírére)