Gondolatok a szabadságról

Szabadnak lenni, a boldogság mellett a legvágyottabb érzés. Bárcsak meg tudnánk fogni, bárcsak látnánk, bárcsak ismernénk a hangját.

Ha végignéznek a könyvespolcokon otthon, biztos találnak legalább egy olyan kiadványt, aminek a címe a szabadságról szól, egy könyvet, amiben valaki a szabadságról ír, amiben valaki szabadságra vágyik; érte harcol, azért hal meg, vagy neki él.

Sokan írtak róla a világirodalomban. És a magyar irodalomban is. Próbálták megfejteni, megfogalmazni: Petőfi, Reményik, Weöres… de nemcsak a Sándorok, hanem írt róla Heltai is, írt róla Esterházy vagy éppen Fodor Ákos. Írtak róla közösségi vezetők, egyházfők, államférfiak, elismert gondolkodók, filozófusok. Milyen sokat írtak róla nők is!

Próbálták lekottázni, hátha a szabadságnak hangja van, mesébe foglalták, hátha tanulságos. Verset, regényt, novellát, jegyzetet, karcolatot írtak róla. Színészek keltették életre a legnagyobb színpadokon, képzőművészek vésték kőbe, festették vászonra. Volt, olyan is, amikor ólomba öntötték…

Mindenki a maga „nyelvén”, a legjobb tudása szerint, ahogy látta, ahogy láthatta, ahogy érezte.

Hátrahagyva nekünk, megosztva velünk, mankó mind kezünkben: térkép, iránytű, intő szó, himnusz, ágyú, szobor, világítótorony, útjelző tábla.

De soha, senki nem tudta megmondani, mi a szabadság, és ki lehet szabad. És talán pont ettől ennyire felbecsülhetetlen. A szabadság formája ezerféle: lehet enyém, lehet tiéd, lehet mindnyájunké. Róla ugyanazt gondolhatjuk, iránta ugyanazt érezhetjük. S bár olyan sokan beszéltek, olyan sokan beszélünk róla – lám, ma is mennyien! –, nem elfogy, hanem több lesz belőle: mindig egyre nagyobb hullámokat vet. Egyre jobban, egyre erősebben megérint.

A szabadság olyan, mint a krisztusi kenyér: minél több emberrel megosztjuk, annál több lesz belőle.

Ma délután talán mindannyian otthon leszünk, híreket olvasunk vagy hallgatunk, televíziót nézünk, aggódunk és vigyázunk: óvjuk magunkat, óvjuk szeretteinket, óvjuk egymást.

Ha ma a szabadságra gondolunk, biztosan nem ugyanaz jut eszünkbe, mintha együtt emlékeznénk, ahogy szoktunk, március 15-én.

Most, hogy több időnk lett, arra kérem Önöket, vegyék le a polcról azt a könyvet, aminek a címében benne van a szabadság, amelyik a szabadságról szól, amelyikben erről ír verset egy költő, erről mesél egy novellista, és ha csak egy pillanatra is, de a lelkünkben ennek engedjünk helyet.

Tegyük ma ezt!

A korlátok ellenére is legyünk szabadok!

Dicsőség a hősöknek, Isten áldása legyen az élőkön!