
A székelyföldi magyar nyelvű iskolahálózatról és annak állapotáról, az oktatás terén kibontakozott válságról és fejlesztési elképzelésekről volt szó azon az előadáson, melyet Burus-Siklódi Botond, a Romániai Magyar Pedagógus Szövetség (RMPSZ) elnöke tartott a III. Székely Kongresszuson.
2017. augusztus 11., 00:012017. augusztus 11., 00:01
A székelyföldi magyar nyelvű iskolahálózatról és annak állapotáról, az oktatás terén kibontakozott válságról és fejlesztési elképzelésekről volt szó azon az előadáson, melyet Burus-Siklódi Botond, a Romániai Magyar Pedagógus Szövetség (RMPSZ) elnöke tartott a III. Székely Kongresszuson.
Ennek során megtudhattuk, hogy a rendelkezésre álló adatok szerint a romániai magyar nyelvű oktatásban az óvodától a középiskoláig résztvevő gyermekek száma 155–162 ezer között mozog. Ebből mintegy 96 810, vagyis csaknem kétharmada Székelyföldön tanul. Közülük 19 850 óvodás, 57 018 általános iskolás, 16 003 középiskolás és 3939 szakiskolás, ami egyértelműen az elméleti oktatás túlsúlyba kerülésére utal. Ezek az arányok pedig nagyjából Kovászna, Hargita és Maros megyékre lebontva is azonos módon alakulnak, ami, ha így marad, akkor már középtávon súlyos szakemberhiányhoz vezet. Változtatni azonban csak tanácsadás és ösztönzés által lehet, mely téren jelenleg óriási hiányosság mutatkozik.
Ami a jogi személyiséggel rendelkező és hozzájuk rendelt tanintézmények számát illeti, Kovászna megyében 77 önálló egységhez 234-et rendeltek hozzá, Hargita megyében 133-hoz 248-at, míg Maros megyében 99-hez 320-at. Látható, hogy az összevonások által létrejött iskolaközpontokhoz túlzottan sok intézmény tartozik, ami megkérdőjelezi a hatékonyságukat, hiszen egyetlen személy vezeti őket. Ráadásul Maros megyében a magyar nyelvű tanintézmények kettős hátrányban vannak, ugyanis sok esetben az iskolaközpontok román oktatási nyelvűek, vagyis az igazgató is román anyanyelvű, s így képtelen átlátni és átérezni a magyar nyelvű tanítás esetleges gondjait. Éppen ezért sürgősen változtatni kell ezen a helyzeten, ami viszont politikum dolga, hangsúlyozta az RMPSZ-elnök. A romániai, illetve a székelyföldi magyar nyelvű oktatás sajátos gondjain kívül az oktatásban mind világszinten, mind Romániában válság bontakozott ki, ami fokozza ezeket. Általános vélekedés szerint ugyanis az iskola egy konzervatív, felépítésében és módszereiben egyaránt elavult intézmény, mely nem felel meg a kor követelményeinek és elvárásainak. Az oktatási rendszeren és tanítási módszereken változtatni kell tehát, azonban nem mindegy, hogy ez miként és milyen irányba történik.
Az előadó elképzelése szerint a széleskörű digitalizálás elkerülhetetlen, ami viszont óhatatlanul a hagyományos oktatási helyszínek megszűntetéséhez és a szakirodalomban progresszívnek (haladó, fejlődést biztosító) nevezett új helyszínek kialakításához vezet. Lehetővé kell tenni ugyanakkor az információ többirányú és különböző forrásokból történő áramlását a diák felé oly módon, hogy a tanulás ne egy unalmas folyamat legyen, hanem kíváncsiságfelkeltő és tudatserkentő cselekvés.
Szakmának és politikumnak kéz a kézben kell haladnia a magyar nyelvű oktatás terén felmerülő gondok megoldása, valamint egy versenyképes és a kor követelményeinek megfelelő iskolarendszer kialakítása érdekében. Még akkor is, ha a politikát az oktatásban jártas emberek képviselik – fogalmazta meg zárszóként, tapasztalatokra alapozott véleményét az előadó.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!