George Simont választották meg pártelnöknek az AUR tisztújító kongresszusán

Székely Hírmondó

2022. március 28., 08:562022. március 28., 08:56

A pártnak korábban két társelnöke volt, George Simion és Claudiu Târziu. Az elnök és az új vezetőség megválasztása mellett a kongresszuson elfogadták az AUR új politikai programját, és szavaztak két határozatról is. Az egyikben elítélték az Ukrajna elleni orosz agressziót. 

Elnökké választása előtt mondott kortesbeszédében George Simion kijelentette, nem kíván indulni a 2024-as államfőválasztáson.

A politikus azt mondta, egy olyan államfőjelöltet indít majd a párt két év múlva, aki bejut a második fordulóba, és "legyőzi a rendszer jelöltjét". Kifejtette: az AUR célkitűzése az állami intézmények politikamentesítése, a meritokrácia előtérbe helyezése.

"Nem nekem kellene erről beszélnem. Parlamenti mandátumom első évében olyasmiket cselekedtem, amiket nem kellett volna" - fogalmazott beszédében Simion. Azt mondta: elnökké választása esetén áldozatvállalást vár el a párt tagjaitól, mert az országnak áldozatkész emberekre van szüksége.

Kifejtette, hogy Románia egy gazdag ország, amelynek a lakossága elszegényedett, mert olyan emberek vezetik, akik az egyéni érdekeiket a nemzet érdekei elé helyezik. Hozzátette: azt szeretné, hogy az AUR ne ilyen emberekből álljon.

A romániai szavazók döntik majd el jövő májusban "nyugati mintára", hogy ki legyen az AUR 2024-es államfőjelöltje - tájékoztatta a sajtót az alakulat vasárnapi rendkívüli tisztújító kongresszusának döntéséről George Simion.

Az AUR frissen megválasztott elnöke kifejtette: május 16-ig várják az államfőjelölt-aspiránsok jelentkezését, akik egy év múlva, jövő májusban egy előválasztáson mérkőznek majd meg. Ezen az előválasztáson az összes felnőtt román állampolgár szavazhat majd - részletezte a politikus. "Nem csak az AUR tagjai jelentkezhetnek, de természetesen megtisztelő lenne számunkra, ha Románia leendő elnöke a sorainkból származna" - tette hozzá Simion.

A pártelnök fontosnak nevezte, hogy olyan államfőjelöltet indítson az AUR, aki "a legjobban ismeri a romániaiak igényeit" és akinek a legnagyobb az esélye győzni a második fordulóban. Ezért 2022. május 16. után vitákat szerveznek a jelöltaspiránsok között, hogy a romániaiak jobban megismerjék őket.

George Simion a sajtónak azt is kijelentette, hogy a szomszédos országoktól eltérően Romániában modellértékű a nemzeti kisebbségek jogainak védelme.

A frissen megválasztott pártelnök a testvéreinek nevezte a Romániában élő, magyarokat, romákat, lipovánokat, törököket, tatárokat, bolgárokat és szerbeket.

"Örülünk, hogy önök Románia hűséges polgárai, örülünk, hogy mostantól együtt támasztjuk fel saját hamvaiból Romániát, és számítunk önökre (...) A nemzetek egyesült Európájában akarunk élni, amelyben minden nemzet megtalálja a helyét" - fogalmazott George Simion.

A pártelnök kifejtette azt is, hogy az állam hadat üzent a hazai vállalkozóknak. Egy vendéglátós ismerősét hozta fel példaként, akinek az éttermeit a "diktatórikus állam hatalmával visszaélve bezáratta". Szerinte sok hasonló sorsú vállalkozó van még az országban, és az AUR-nak kell kormányra kerülnie, hogy ez megváltozzon. Emellett egy olyan AUR-os államfőre van szüksége Romániának, "aki a választókkal is fotózkodik, nem csak a feleségével egy golfpartin vagy sízéskor" - tette hozzá.

(Agerpres)

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés