2017. március 10., 00:452017. március 10., 00:45
A gelencei Jancsó Benedek Általános Iskola hat tanulója – Kelemen Andrea, Cseh Helén, Horváth Karola, Kristóf Tünde, Fejér Zsófia és Veres Berta – jutott tovább a Vidéki Iskolák Matematika Versenyének megyei szakaszára. A legjobb eredményt Veres Berta érte el, a végzős gimnazista első helyen végzett a körzeti vetélkedőn. A diáklánnyal az iskoláról, a matematikáról és a terveiről beszélgettünk.
Veres Bertát kitartó, szorgalmas lányként jellemezte osztályfőnöke és matematika tanára, Mátis Adél.
– Az eredmények mögött többéves kitartó munka áll. A matematika folyamatos felkészülést követel meg, egymásra épülnek a dolgok, nem lehetnek hézagok, hiányosságok. Berta ötödik osztálytól kezdte szorgalmasan tanul, elvégzi a házikat és a plusz feladatokat egyaránt, részt vesz a felkészítőkön. Most sok gyakorlással készülünk a megyei versenyre, remélem, hogy ott is jól teljesít majd – mondta a tanárnő.
Berta nem csak osztály, hanem iskola első, a reál és a humán tantárgyakat egyaránt szereti. Jelen lesz a megyei szintű Mikes Kelemen Magyar Nyelv és Irodalom tantárgyversenyen, a román tantárgyolimpiász megyei szakaszán harmadik helyen végzett.
– Napi 3 órát gyakorolok matematikából, de más tantárgyakból is kell készülni, így naponta átlag 5–6 órát töltök tanulással otthon. A matekot nagyon fontosnak tartom, hiszen minden, ami körülvesz az kapcsolatba hozható a számokkal, a számok világával. Nem csak az építkezésben, hanem a mezőgazdaságban, a mindennapokban is a használjuk. Készülők a megyei versenyre, a mértan a gyenge pontom, ezért a felkészülésnél erre fektetem a nagyobb hangsúlyt – teszi hozzá.
A végzős gimnazista szabad idejében olvas, és a kutyájával játszik. Kedvenc tantárgya a román, matek és az angol. A képességvizsga után a kézdivásárhelyi Nagy Mózes Elméleti Líceum természettudomány osztályában szeretné folytatni tanulmányait. Orvosnak készül.
– Fontosak a versenyek, ezeken a gyerek csak nyerhet. Még akkor sem veszíthet, ha nem az elvárásai szerint alakulnak a dolgok. Megtanulja kezelni a versenyhelyzetet, koncentrálni, beosztani a rendelkezésre álló időt. Sok plusz munkát jelent a felkészülés, a szabadidőből elrabolt órákat. Terheltek a gyerekek, sok a tanóra, nagy a tananyag, de a versenyeken szerzett tapasztalat és ismeretanyag a gyerek javára válik. Nagyon fontos a kitartás és a pontosság. Nagyon sok értelmes gyerek van, olyanok, akiknek úgymond rááll az agya a matekra, de sok esetben a következetesség, a kitartás hiánya miatt nem tudnak kibontakozni – szögezte le a Mátis Adél.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!