
A háromszéki megyei és megyeszékhelyi önkormányzati vezetők jelenlétében tartott hétfőn helyszíni sajtótájékoztatót az épülő vidombáki repülőtéren Adrian Vestea és George Scripcaru, Brassó megye tanácsának elnöke és Brassó polgármestere.
2020. szeptember 22., 00:082020. szeptember 22., 00:08
Mint Adrian Vestea elmondta, kezdettől fogva régiós projektben gondolkodtak, melyhez megnyerték Kovászna megye és Sepsiszentgyörgy partnerségét is. Elismerte azt is, hogy a román kormánytól a Kovászna megyei képviselők közbenjárására kaptak először pénzt. Még nem kellett a reptér építésére igényelt 200 millió lejes hitelhez hozzányúlniuk, jelentette ki elégtétellel, majd hangsúlyozta, csakis közös projektekkel haladhat a régió.
Tamás Sándor háromszéki tanácselnök a brassói partnerekkel 12 éve fennálló jó intézményi és emberi együttműködésre tért ki felszólalásában, nemcsak a reptér kapcsán, hanem például az erdővidéki úthálózat felújítása vagy a tervezett Brassó-Bákó autósztráda projektben is.
Nehéz egy vezetőnek kitartani, amikor kevesen hisznek a tervekben, mondta Antal Árpád, de önbizalmat kell adjon, hogy a bukaresti „nem lehet”, „nem érdeke az országnak” jellegű vélemények után a kormány is utal a költségvetéséből a vidombáki reptérre, s ezt George Scripcaru is értékelte, aki továbbra is a Hargita, Kovászna megyével közösen megtervezett, integrált fejlesztést tartja célravezetőnek. A hátralevő munkálatokról, azok komplex voltáról Alexandru Anghel projektmenedzser beszélt röviden, ám több részletet a háromszéki sajtósoknak helyettese, a sepsiszentgyörgyi illetőségű szakember, Jakab-Barna István árult el.
A 12 ezer négyzetméter alapterületű terminál évi egymilliós utasforgalmat bír el, ezt a számot 5-8 év múlva számítják elérni, s szükség esetén bővíthető is az épület. Alagsorában zajlik majd a csomagok ellenőrzése, a földszinten a belföldi járatokra, az emeleten a külföldiekre jelentkeznek be, ott lesz a határátkelőpont, nemzetközi váróterem, biztonsági ellenőrzés is. Ugyan a terminál a leglátványosabb, de számtalan egyéb dolog szükséges még a működéshez, készen van már a leszállópálya, a gurulópálya, a három repülőgépnek helyet biztosító parkoló. Ezután kell meghatározni a repülőtér saját légterét, majd a leszállási-felszállási folyosókat. A korszerű rádiónavigációs eszközök lehetővé teszik, hogy a környékre jellemző ködben is biztonságban leszállhassanak a gépek. A jó feltételek vonzzák ide a légitársaságokat, amelyek nagyon érdeklődőnek bizonyulnak, mert potenciált látnak az utasforgalomban. Az Anghel által beharangozott virtuális légiirányító toronyról megtudhattuk, ez 2015-től létezik Európában, már működik Norvégiában, Angliában, Németországban, akár több repülőtér forgalmát is irányíthatja, és Szeben, Kolozsvár már érdeklődőnek is bizonyult. 2021-re tervezik befejezni az összes munkálatot. Az igényeket felmérték, Budapest várhatóan az első célpontok között lesz.
Mint Antal Árpádtól megtudtuk, Háromszék támogatásáért cserébe többek között azt kérte a repülőtér építtetőitől, hogy biztosítsák a többnyelvűséget, nyilván a magyar nyelven való tájékoztatást is a létesítményben.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!