Gazdagyűlés Bodokon

Helyi gazdák, megyei és országos mezőgazdasági intézmények vezetőinek jelenlétében tartottak gazdagyűlést tegnap Bodokon. A művelődési otthonban sorra került tanácskozáson mintegy 200 gazda vett részt.

2017. február 28., 00:222017. február 28., 00:22

Helyi gazdák, megyei és országos mezőgazdasági intézmények vezetőinek jelenlétében tartottak gazdagyűlést tegnap Bodokon. A művelődési otthonban sorra került tanácskozáson mintegy 200 gazda vett részt.

Az ülés elején dr. Nicolae Codreanu a szarvasmarhák szaporításával kapcsolatos előírásokat ismertette az egybegyűltekkel, és felhívta a figyelmet arra, hogy idén tavasztól, súlyos bírság terhe mellett, minden három évnél idősebb lónak rendelkeznie kell saját útlevéllel.   Laurenţiu Baciu, aki a bukaresti Vidéki Beruházási Ügynökség (AFIR) részéről érkezett, azt mondta: az országban jártában-keltében, máshol nem látott ilyen mértékű érdeklődést a mezőgazdaság ügye iránt. Fodor István házigazda polgármester nem volt elragadtatva a tanácskozástól. Szerinte sok szépet elmondtak, de abból a gyakorlatban szinte semmit sem lehet megcsinálni.

– Hiába mondják János bácsinak, hogy uniós vágóhidat lehet építeni, mert a pályázathoz szükséges 500 oldalas dokumentációt elolvasni sem tudja, nemhogy megírni. Amíg nem lesz legalább tíz cég, olyan, mint a LAM Alapítvány, emelyek – természetesen nem ingyen, hanem jó pénzért – pályázatokat írnak, addig nincs, amiről beszélni – méltatlankodott Fodor István.
A polgármester szerint „felfoghatatlan” az az általa is megtapasztalt gyakorlat, hogy miután egy pályázatot elkészítesz a kormány által kiadott útmutató (Ghidul solicitantului) szerint, azután ők „elővesznek az asztal alól egy másikat”, s aszerint ellenőrzik le a munkát, és nyilván nem lesz jó. Fodor szerint, amíg ezeket „nem hozzák egyenesbe”, addig fikció marad az, hogy az Európai Unió által felajánlott nem kevés pénz elérje a célját: a vidék felzárkóztatását.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust