Gazdag angyaljárás Vargyason

Két nappal karácsony előtt különösen gazdag angyaljárás volt Vargyason. Az iskolásoknak két okostáblát és két videoprojektort hoztak, azonkívül gazdag ajándékcsomagokkal is meglepték a polgármesteri hivatal előtt megjelent gyermekeket, akik boldogságtól sugárzó arccal vették át azokat Imets Lajos polgármestertől és Gábor Zoltán alpolgármestertől.

Böjte Ferenc

2022. december 28., 00:062022. december 28., 00:06

A megjelenteket üdvözlő polgármester köszönetét fejezte ki azoknak, akik az év során segítették a vargyasi önkormányzat munkáját, és elmondta, idén az angyalok különösen gazdagon ajándékozták meg a falut, mert, míg két évvel ezelőtt táblagépeket hoztak, hogy a pandémia idején otthonról tanulhassanak a gyermekek, tavaly édességeket, most digitális taneszközöket és édességeket is.

„Olyan nagy ajándékok ezek, hogy öt segítő angyal kellett ahhoz, hogy idehozzák” – mondta Imets Lajos, aki az „angyalok” nevét is felolvasta, megköszönve az Orex Kft-nek, Székely László, Pichler Alpár vállalkozóknak, a Művészeti és Népiskolának és a Sic-Art Egyesületnek, valamint a jelen levő megbízottjaiknak köszönőleveleket adott át.

A vargyasi dr. Borbáth Károly Általános Iskola igazgatónője, Fazakas Tünde azt mondta, reménykedett, hogy előbb-utóbb gazdagodni fog az iskola egy okostáblával, de nem gondolta, hogy már az angyalok elhozzák, és ráadásul kettőt. Az iskolások nevében ő írt köszönőlevelet az angyaloknak, melyben kifejtette, hogy a csodás ajándékkal mekkora nagy örömet szereztek a gyermekeknek, és megkérte őket, maradjanak mellettük ezentúl is. Hálaképp viszonzásul az iskolások egy kis karácsonyfával lepték meg a polgármesteri hivatalt.

Ezután a Varga Réka helybéli kántor vezette gyermekcsoport karácsonyi énekekkel tette szebbé, meghittebbé az örömteljes hangulatot, végül az édességcsomagok kiosztása következett Vargyason, melyek összeállításában szintén számos „angyal” működött közre. <<

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust