Forma-1: Leclerc kilenc év után vitte sikerre a Ferrarit Monzában

Charles Leclerc, a Ferrari monacói pilótája nyerte a vasárnapi Forma-1-es Olasz Nagydíjat, ezzel 2010 után először diadalmaskodott a maranellói istálló autója Monzában.

Székely Hírmondó

2019. szeptember 09., 08:462019. szeptember 09., 08:46

A 21 éves versenyzőnek ez pályafutása második futamgyőzelme, múlt vasárnap a Belga Nagydíjon ünnepelte karrierje első sikerét. Monzában legutóbb kilenc évvel ezelőtt, a kétszeres vb-győztes spanyol Fernando Alonsóval a volánnál aratott sikert a Ferrari.

Leclerc mögött vasárnap a finn Valtteri Bottas (Mercedes) végzett a második, a címvédő és ötszörös világbajnok brit Lewis Hamilton (Mercedes) pedig a harmadik helyen.

A rajtot a másodikként induló Hamilton kapta el a legjobban, de nem tudott a pole pozícióból startoló Leclerc elé kerülni az első kanyarban. Egy kör után Leclerc, Hamilton, Bottas volt a dobogós helyeken száguldók sorrendje, közben Sebastian Vettel előbb elveszítette, majd visszavette a negyedik pozíciót Nico Hülkenbergtől (Renault).

A négyszeres vb-győztes német néhány körrel később vezetői hibát követett el, megpördült, majd egészen amatőr módon, a nagy sebességgel érkező Lance Stroll (Racing Point) elé hajtott vissza a pályára. A két versenyautó összeért, Vettel Ferrariján megsérült az első vezetőszárny, amelyet ki kellett cserélni, míg Strollnak ugyan nem kellett a boxba hajtania, de számos pozíciót veszített az ütközés miatt. Percekkel később Vettel és Stroll is büntetést kapott: a német pilótának tíz másodpercet kellett eltöltenie álló helyzetben a boxban, a kanadai versenyzőt pedig boxutca-áthajtásos büntetéssel sújtották, mert úgy látták, hogy a Vettellel történt ütközés után ő sem biztonságosan hajtott vissza az aszfaltra.

A 19. körben Hamilton a második helyről a boxba hajtott kerékcserére, egy körrel később az élen álló Leclerc is így tett, és kevesebb mint egy másodpercnyi előnnyel tért vissza Hamilton elé a pályára. Két körrel később a brit címvédő megtámadta a monacóit, aki azonban nagyon határozottan, kissé agresszívan kivédte az előzési próbálkozást. Leclerc-t ezért figyelmeztette a versenybíróság, jelezve ezzel, hogy több ilyen manővert már nem hajthat végre büntetlenül. A 27. körben Bottas is megkapta autójára a friss abroncsokat, és harmadiknak tért vissza a mezőnybe.

A folytatásban Hamilton tovább szorongatta Leclerc-t, kettejük között a különbség 6-8 tizedmásodperc között ingázott, és a Mercedes brit pilótája arra panaszkodott a csapatrádión, hogy a monacói rivális "szupergyors az egyenesekben."

A hajrá kezdetére Bottas utolérte az élen viaskodó duót, és Hamilton hibáját kihasználva a 42. kör elején feljött másodiknak, ezzel lehetősége nyílt arra, hogy a győzelemért támadja Leclerc-t. Ezt a finn pilóta meg is próbálta, de nem járt sikerrel, Leclerc pedig a diadallal az összetettben megelőzte csapattársát, Vettelt, aki most 13. lett Monzában.

A vb két hét múlva folytatódik Szingapúrban.

https://www.youtube.com/watch?v=h-ce3gPMsGc

(MTI)

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés