Fölényes győzelmet aratott a KSE Târgoviște felett

A női kosárlabda-bajnokság tizennegyedik fordulójában a KSE játszi könnyedséggel győzte le az egyetlen győzelemmel a tabella utolsó előtti pozícióján tanyászó CSM Târgoviște csapatát.

barni

2023. január 24., 20:152023. január 24., 20:15

Bara-Németh kosár plusz büntetője megnyitotta a csapot, a KSE a 6. percben 19–0-ra vezetett. A vendégek első pontjukat a 7. percben szerezték büntetőből, és bár a negyed egyetlen hárompontosát a târgoviştei Ivan jegyezte, az első tíz perc a kézdivásárhelyi alakulat tizennyolc pontos előnyével (23–5) ért véget. A második negyed első kosarára több mint 2 percet kellett várni, de Kozman gyönyörű hármasa mindenért kárpótolt. A hazaiak 5–0-ás sorozatát követően némiképp kiegyensúlyozódott a mérkőzés, ám a hazaiak előnye nem csökkent, és 41–20-as állásnál vonultak pihenőre a csapatok.

A harmadik negyed első perceiben Mitrovic és Corda 2-2 hárompontost jegyzett, ezzel végképp összeroppantva az amúgy is gyengélkedő vendégcsapatot, amely hasztalan próbálta mérsékelni a céhes városiak növekvő előnyét. A KSE nem bízott semmit a véletlenre, a negyed Mitrovic újabb hármasával és a kézdiek 29 pontos előnyével ért véget. Az utolsó játékrész zömében saját nevelésű, fiatal játékosaival parádézó KSE megérdemelten húzta be idénybeli hetedik győzelmét, legközelebb szombaton, január 28-án Kolozsváron az U ellen lépnek pályára.

Kézdivásárhelyi SE – CSM Târgoviște 84–47 (23–5, 18–15, 25–17, 18–10)

A KSE pontszerzői: Mitrovic 15 (3 hárompontos), Corda 15 (3), Bara-Németh 11, Wilson 11, Debreczi 8, Lénárt 8 (2), Hawks 4, Nagy 4, Kozman 4 (1), Marthi 2, Domokos 2.

Fotó: Tofán Levente

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust