
Két halasztás után pontot tettek a Sepsiszentgyörgyöt Illyefalván keresztül Brassó megye határával összekötő megyei út korszerűsítésének a végére.
2017. október 02., 00:242017. október 02., 00:24
Két halasztás után pontot tettek a Sepsiszentgyörgyöt Illyefalván keresztül Brassó megye határával összekötő megyei út korszerűsítésének a végére.
A kivitelező cég eredetileg június végére, majd augusztus 31-re tervezte a 121A jelzésű megyei út teljes felújítását, ám ezt a határidőt végül szeptember 30-ra módosították. Ezt most sikerült tartani. A 8,4 kilométeres utat két méterrel szélesítették, két réteg aszfaltszőnyeget kapott az úttest, közel négy kilométernyi betonozott árkot alakítottak ki, építettek 37 átereszt, felújítottak 3,5 kilométernyi járdát, valamint 220 házhoz a bejáratokat is kiépítették. A beruházás összértéke 7,24 millió lej, az összeget teljes egészében a megyei tanács költségvetéséből fedezték, ismertette a részleteket Tamás Sándor.
Tamás Sándor tanácselnök a megye képviselőtestületének soros ülésén elmondta, már 22 hónapja, hogy meghirdették a közbeszerzést a Maksa–Lécfalca–Cófalva közötti útszakaszra, de még sem sikerült nyertest hirdetni az útépítés kivitelezésére, miközben október 9-én be kell induljon a lécfalvi hulladékkezelő központ. A szemétszállító autók kénytelenek lesznek földúton közlekedni.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!