Fogyatékkal élőket segítene

Az örményországi Jerevánban élő Haykuhi Harutyunyan tavasz óta tevékenykedik EVS-önkéntesként a Zöld Nap Egyesületben. Az alábbiakban többek között eddigi benyomásairól és terveiről olvashatnak.

Haykuhi doktorandusz, az örmény–orosz egyetemen végzett pszichológia szakon, majd öt évig óvónőként fogyatékos gyermekekkel foglalkozott. Hazájában hét évig tevékenykedett önkéntesként, és az EVS-program kitűnő lehetőségnek bizonyult, hogy külföldön is kipróbálja magát. Hozzátette, jó ismerőse a korábban a Zöld Nap Egyesület kötelékében önkénteskedő Gayane Asatryan, így tudta, hogy „jó helyre érkezik”. Bár elsőre furcsa volt, hogy Örményország fővárosából egy kisvárosba csöppent, annyira megszerette a vidéket és az embereket, hogy úgy érzi, mintha nem hat hónapja, hanem legalább tíz éve itt élne.

„Az egy év eltelte után nehéz lesz elhagynom a várost, annyira jó ez a csend és nyugalom, imádom a zajmentes környezetet. Emellett könnyű volt beilleszkednem, hiszen körülöttem mindenki rendkívül segítőkész volt.” Örömmel tapasztalta, hogy a helyiek egykettőre befogadták. „A nyelvi korlátok ellenére jól megértjük egymást, természetesen mindez könnyebben megy azokkal, akik beszélik az angolt.”

Az egyesületen belüli tevékenységek kapcsán kifejtette: „imádom, hiszen nagyon változatos programjaink vannak. Sport-tevékenységek, délutáni iskola, környezettudatos nevelés, és még sorolhatnám, mi mindennel foglalkozunk. Rengeteget kerékpározunk, ami kezdetben kicsit furcsa volt, hiszen korábban nem bicajoztam ennyit, ám nagyon szeretem a hosszabb túrákat is”.

Tanulmányai kapcsán elmondta, doktori dolgozatát az önmegvalósításról írja. „Pontosabban a női önmegvalósítással foglalkozom, a munkahelyen és a családban egyaránt. Örményországban nagyon vaskalapos módon kezelik a témát, a nő helye otthon van, tevékenysége a gyereknevelésre korlátozódik. Azt próbálom bevinni a köztudatba, hogy a kettő jól megfér egymással, a nő a munkahely, adott esetben a karrier mellett is lehet kitűnő családanya.”

Hozzátette, van remény, hiszen az utóbbi tíz évben pozitív változás történt az örmény társadalom fogyatékossághoz való hozzáállásában. „Napjainkban ugyanabba az iskolába járnak a különböző fogyatékkal élő gyerekek és egészséges társaik, a tanintézményekben pszichológusok dolgoznak, tehát a társadalom képes a nyitásra. Nyilván, nem a súlyos esetekről beszélek, ők természetesen speciális intézményekbe járnak.” Hozzátette, hazatérése után mielőbb megszerezné a doktori címet, majd egy szervezetet hozna létre, amely felnőtt, fogyatékkal élő személyeket segítene. „Örményországban kevés hasonló szervezet működik, és ezeknek az embereknek segítségre van szükségük, hogy beilleszkedjenek a társadalomba, munkahelyet keressenek, megtalálják helyüket a világban”.