
A tegnapi, soros kovásznai tanácsülésen a testület többek közt a Dózsa György parkban levő (kis) focipálya önerőből történő felújításáról is döntött, műfüvesítik és korszerűsítik azt.
2017. augusztus 29., 00:282017. augusztus 29., 00:28
A tegnapi, soros kovásznai tanácsülésen a testület többek közt a Dózsa György parkban levő (kis) focipálya önerőből történő felújításáról is döntött, műfüvesítik és korszerűsítik azt.
Az ülésen Gyerő József polgármester a testület elé terjesztette a focipálya felújítására vonatkozó határozattervezetet. Az elöljáró elmondta: a technikai dokumentáció szerint öltözővel, tusolóval, mosdóval, esti világítással, tehát 21. századi igényeknek megfelelően is ellátnák a létesítendő műfüves pályát. A terv szerint a megújított pályán székek lesznek, míg a jelenlegi mellett egy kisebb tribün van. Az ülésen néhány városatyát a pálya leendő rendeltetése (foci, tenisz, kézilabda stb.) érdekelte. Voltak, akik focit, teniszt, míg mások mindezt együtt képzelték el.
Végül Gyerő József leszögezte: nem kockáztathatják meg, hogy egy mindennek (tenisz, foci, kézilabda stb.) megfelelő pályát hozzanak létre, mert az nem tudna mindennek megfelelni, így – az igényeknek eleget téve – a futballnak ad majd teret a pálya, amit iskolások, sportkedvelők egyaránt használhatnak majd. A testület végül többségi szavazattal jóváhagyta a tervezetet.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!