
Az eddig ismert legrégebbi, mintegy 550 millió éves kétoldali szimmetriájú állatfajt fedeztek fel Kínában. A Jangce folyó Három-szurdok területén talált lelet a Yilingia spiciformis nevet kapta.
2019. szeptember 06., 11:572019. szeptember 06., 11:57
A Jangce folyó Három-szurdok területén talált lelet a Yilingia spiciformis nevet kapta. Szorosan összekapcsolódik az általa hagyott nyommal, amely közvetlenül elpusztulása előtt keletkezett. Ezáltal a kutatók fontos evolúciós információkat tudtak szerezni a kétoldali szimmetriájú állatokról, amely egy bizonyos sík mentén két azonos félre bonthatók.
A Kínai Tudományos Akadémia Nankingi Paleontológiai és Geológiai Intézete és az amerikai Virginia Tech kutatói eredményeiket a Nature című tudományos lapban mutatták be csütörtökön.
A korai állati evolúció hatalmas eseménye a szegmentált testű bilatéria fajok megjelenése. Bár a szakértők eddig is úgy vélték molekuláris kutatások alapján, hogy a mozgásra képes és szegmentált bilatéria fajok már az ediacaran földtörténeti időszakban (653–539 millió éve) léteztek, eddig nem létezett erre utaló fosszilis bizonyíték.
A kétoldali szimmetriájú állatok közös jellemzője, hogy páros testrészeik vannak, a geológiai múltban és manapság is az egyik legsokfélébb és a legnagyobb csoportot képviselő állatok közé tartoznak. Általában a kambriumi robbanásra, mintegy 541–510 millió évvel ezelőtt jelentek meg, és terjedtek el a Földön, bár régóta sejtették a tudósok, hogy evolúciós elődeik az ediacaran korszakból származnak.
(MTI)
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!