
A gelencei községháza új szárnyában egy pályázóiroda is beindult, amit egy ifjú csapat működtet.
2021. február 05., 00:182021. február 05., 00:18
Gelence községben 2016-ban indult el szemléletváltási folyamat az akkori Bioenergia Mintafalu–Biovill projekt keretén belül, ezt a Green Energy Klaszter vezette. Ennek folytatásaként, 2020 második felétől egy újabb, két és fél éves nemzetközi együttműködésben vesz részt a község. Ilyés Botond polgármester elmondta, ezúttal nem csak kizárólag a helyi zöld hulladékok energiatermelésére fókuszálnak, hanem a fő célkitűzés a helyi fiatal nemzedéknek a közösségfejlesztésbe való bevonása, a bioalapú gazdaság területén fellelhető vállalkozási lehetőségek bemutatása, környezetbarát új startupok elindítása Gelencén. A következő években a fiatalok itthon maradásáért minden új lehetőséget felkutatnak, és ezeket Gelencére szeretnék becsatornázni.
Kelet-Európa szinte minden régiójában problémát jelent, hogy a falvakból a fiatal nemzedék elvándorol a jobb fizetések, jobb kilátások reményében. Viszont ennek hátulütője, hogy a települések elöregednek, a lakosság kilátásai romlanak, az alacsony képzettségű és kevésbé megfizetett munkahelyek maradnak.
Erre a társadalmi jelenségre keresi a hosszútávú megoldásokat Gelence önkormányzata, legalább a folyamat enyhítésére és megfordítására.
A GoDanuBio projektben együttműködésen alapuló, vidéki–városi gazdasági és társadalmi kapcsolatok újraélesztéséért fognak dolgozni. „Gelencén elindítottunk egy új kommunikációs programot a helyi és felsőháromszéki régióban élő fiatalok irányába. A rendszeres tájékoztató eseményeken az új bioalapú gazdaság, vidékfejlesztési vállalkozás indítása szerepel, illetve a fejlesztési programokról értesítjük a lakosokat annak érdekében, hogy azok a fiatalok, akik itthon egy újszerű, találékony vállalkozásba akarnak fogni, lássák át az elindulás lépéseit, és merjenek vállalkozni” – fejtette ki a projekt ügyvezetője, dr. Sebestyén Tihamér, akit két fiatal (Kertész Attila és Papp Tímea segít) munkájában, ezenkívül a gelencei önkormányzat támogatását is élvezik.
Külön hangsúlyt fektetnek a helyi ősi mesterségek újjáélesztésére, a famegmunkálásra, a hagyományos élelmiszerek előállítására és más természetes anyagok feldolgozására. Továbbá gondolkodnak a helyi turisztikai brand összefüggő és könnyen elérhető megjelenítésén is. Ezekben a tevékenységekben Gelencét a németországi BioPro szaktanácsadó szervezet támogatja, illetve összesen 14 nemzetközi partner vesz részt a nagyközségen kívül, többek közt a romániai Gazdasági, Energiaügyi és Üzleti Környezetvédelmi Minisztérium és a Romániai Klaszterek Szövetsége is.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!