Ezúttal meg is nyírta juhait a sepsiszentgyörgyi kerékpárút mentén legeltető juhász

A sepsiszentgyörgyi kerékpárút mellett esztenát felállító juhász még mindig nem költöztette el a nyáját. Sőt, a juhait is ott nyírja, jelentős mértékékű környezetszennyeződést idézve elő. Most 10 ezer lejes bírságot róttak ki rá.

Székely Hírmondó

2024. június 30., 09:472024. június 30., 09:47

Az Olt menti kerékpárút mellett megtelepedő juhász nemrég azt ígérte a hatóságoknak, elköltözik a nyájával. Ezt nemcsak hogy nem tartotta be, hanem a juhokról lenyírt gyapjút sem használta fel semmilyen módon, sőt olyan helyen hagyta, ahonnan a víz könnyedén elviszi.

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség vezetője, Hadnagy István szerint egyértelmű, hogy az illető szándékosan hagyta olyan helyen a gyapjút, hogy onnan az állatok könnyedén a vízbe taposhatják, illetve esőzés folyamán a folyómederbe kerül. „Nem tudunk abba beleszólni, hogy valaki hogyan vagy éppen hogyan nem használja fel a lenyírt anyagot, de az már a mi feladatunk, hogy amikor szemétként kezeli, akkor fellépjünk. A törvény értelmében 5000 és 10 000 lej közötti bírság szabható ki környezetszennyezésért, és mivel az illető nem először nem tartja be az előírásokat, a maximális értéket kapta” – tájékoztatott.

Mint ismeretes, a Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrséghez több éve érkeznek panaszok a Kilyén település határában tanyát verő juhász miatt, aki amellett, hogy a tilosban, nem egy esetben mások  földjén legeltet,  időnként a biciklisávra is rátereli nyáját.  Arra is akadt példa, hogy az Oltmező utcában található nagyáruházig hajtotta fel a juhait, és felügyelet nélkül hagyta azokat, amiközben ő nyugodtan bevásárolt.

„A félreértések elkerülése végett szeretném pontosítani, csak és kizárólag akkor lépünk fel, ha valaki, esetünkben a juhász nem tartja be az előírásokat. Az, ha az állatok lelegelik valakinek a termését, ha szemetet hagy maga után, ha a kutyák megijesztik az arra járókat, nincs rendben, intézkednünk kell, és intézkedni is fogunk. Azt szeretnénk, ha az illető jó szomszédja lenne a városnak, úgy tartaná a juhokat, hogy ne okozzon vele kárt, hiszen juhászokra, juhokra is szükség van, ez nem is vitás. Ha minden rendben lenne, mi is nagyon elégedettek lennénk, hiszen nekünk sem okoz örömöt, hogy folyamatosan gondot okoz valaki” – hívta fel a figyelmet Hadnagy István.

Fotó: Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust