Évet értékelt Kiss József

Zágon község önkormányzata jó évet zárt a megvalósítások terén, azonban Kiss József polgármester továbbra is fájlalja, hogy nem sikerült véglegesíteni a területek visszaszolgáltatását, de mint mondta: hiába a feljelentések, ő azon dolgozik, hogy a zágoni ember visszakapja jogos tulajdonát.

2017. február 15., 00:232017. február 15., 00:23

Zágon község önkormányzata jó évet zárt a megvalósítások terén, azonban Kiss József polgármester továbbra is fájlalja, hogy nem sikerült véglegesíteni a területek visszaszolgáltatását, de mint mondta: hiába a feljelentések, ő azon dolgozik, hogy a zágoni ember visszakapja jogos tulajdonát.

– Milyen megvalósításokra büszke az elmúlt évből?
– Ami kiemelendő, hogy bár 2017 közepéig kellett volna befejezni a szennyvízhálózat létesítését Papolcon, mi erre már 2016 őszén pontot tettünk, ezért idén tavasszal megkezdődhet a házak csatlakoztatása a rendszerre. Szintén Papolcon megépítettük az ortodox ravatalozót. Zágonban 3 kilométer aszfaltot öntöttünk. Zágonban megoldottuk a teljes közvilágítást. Gondoskodtunk a polgármesteri hivatal munkagép-arzenáljának bővítéséről, és földgyalut vásároltunk a GAL Progresión keresztül. Sikerült sürgősségi rendelettel rehabilitálnunk a Zágon-patakon átívelő Duka-hidat. Aztán ott vannak még megvalósításnak a mindennapi karbantartások: ablakcsere az iskolában, művelődési házban, polgármesteri hivatalban. Sikernek könyvelem el, hogy az önkormányzat régi pénzben 14 milliárd lejes jövedelmet hozott össze az erdőkből, és ezt a pénzt fejlesztésre, karbantartásra tudjuk fordítani.
Több mint 130.000 lej értékben sikerült garázsokat építeni az önkormányzat tulajdonában levő gépeknek (tűzoltóautó, kotró-markológép, önjáró földgyalu, mikrobusz).
– Mi az, amit negatívumként tapasztalt az elmúlt évben?
– Sajnos, a 18 éves polgármesterségem alatt sem sikerült megoldani a területek teljes körű visszaszolgáltatását. Zágon község tulajdonát képezi 12 hektár erdő, aminek legelővel együtt is még mindig csak felét tudtuk visszaigényelni, ugyanis az az őszinte igazság, hogy a Romsilva és a prefektúra bürokratikus játszmákkal nehezíti a folyamatot. Szomorú, de olyan eset is volt, hogy végleges törvényszéki döntés igazolta a község jogos tulajdonát, mégis belekötöttek a hatóságok. Ugyanez a helyzet a magánszemélyek részéről történő visszaszolgáltatással, a tulajdonjogok tisztázásával is. Nekem egyik célkitűzésem, hogy a területek tulajdonjoga tisztázva legyen, csakhogy a procedúrát nehezíti, hogy sok személynek zsebszerződése van, vagy épp nem teljesek a hivatalos akták. A helyi bizottság elküldi a prefektúrára az igénylést, ott azonban nem tartják be a harminc napos határidőt, hanem hónapokon át nyújtják a folyamatot. Aztán vannak, akik alaptalanul feljelentenek, mint Kelemen Gyula, Székely Domokos és Kertész Sándor zágoni állattenyésztők, akik pár hónapja kihívták a DNA-t és az ANI-t, de én akkor is elmondtam, és most is: nem voltam s nem is vagyok bűnvádi eljárás alatt. Én nem magamért, hanem a községért harcolok, mert azt szeretném, ha a zágoni ember visszakapná azt, ami az övé.
– Milyen tervei vannak az idei évre?
– Elkészítettük a papolci vízhálózat létesítésének tervét, és értesüléseim szerint február végén megjelenik a kiírás, amikor is rögtön letesszük a pályázatot a kivitelezés finanszírozására. Zágonban annak idején nekikezdtünk a víz- és szennyvízhálózat létesítésének, és 45 százalékban befejeztük, főleg a főúton, a továbbiakban a mellékutcákban bővítenénk ezt, majd aszfaltot öntenénk ezekre a szakaszokra.
A GAL keretében szeretnénk egy konditermet létesíteni a sportpálya közelében, ugyancsak pályázat útján játszóteret építenénk Zágon központjában, valamint új épületet az erdészeti hivatalnak. Teljes közvilágítást szeretnék Papolcon, tehát ezen is dolgozni fogunk, és még ott a tömérdek munka, a mindennapi teendők, karbantartások, zöldövezet gondozása stb., ami a községfejlesztés részét képezi.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust