Fél év telt el azóta, hogy Barátos község élére az RMDSZ-es Tánczos Szabolcsot választották, ami nem sok idő, de épp elég ahhoz, hogy kiderüljön, a községvezetői munka sem fenékig tejföl, mert biza az elképzelt terveket nem mindig sikerül megvalósítani – derült ki az elöljáróval folytatott évértékelő beszélgetésünkből.
2017. január 12., 19:192017. január 12., 19:19
Fél év telt el azóta, hogy Barátos község élére az RMDSZ-es Tánczos Szabolcsot választották, ami nem sok idő, de épp elég ahhoz, hogy kiderüljön, a községvezetői munka sem fenékig tejföl, mert biza az elképzelt terveket nem mindig sikerül megvalósítani – derült ki az elöljáróval folytatott évértékelő beszélgetésünkből.
– Melyik három eredményre a legbüszkébb az elmúlt évből?
– Esetemben fél évről beszélhetünk, és ahhoz képest sikerült néhány fontos gondot megoldani. Elsőnek megemlíteném a Barátost, Pákét és Orbaiteleket érintő szennyvízhálózat kialakítását, ami bár még nincs befejezve, de jó ütemben haladt a munkálat. Másik fontos megvalósításnak a Feketeügyön áthaladó, orbaiteleki híd felújítása tekinthető. Ehhez a megyei tanácstól, illetve a kormánytól is kaptunk támogatást. A 45,5 méter hosszú híd feljavítását tavaly elkezdtük, idén áprilisban szeretnénk befejezni. Ez nagyon fontos a helyiek számára, mivel sok gazdának a Feketeügyön túl találhatóak a földjei. Harmadiknak a községet érintő közvilágítási munkálatot említeném meg, ugyanis az Electrica villanyáram-szolgáltató nekifogott a póznák, vezetékek cseréjének, és az önkormányzat új világítótesteket helyezett el.
– Biztosan kudarcban is volt része. Emeljen ki három negatívumot is az elmúlt évből.
– A sikerek között említettem a szennyvízhálózat jó ütemben történő haladását, azonban kudarc is egyben, hogy a munkálathoz szükséges anyagiak nagyon nehézkesen, rengeteg utánajárással érkeznek meg a Környezetvédelmi Alaptól. Továbbá szerettük volna a Barátos községben levő területek tulajdonjogát tisztázni, felmérni, majd telekkönyveztetni, azonban a munkánkat nehezíti, hogy a polgármesteri hivatalnál nincs szakember, és a meghirdetett topográfus-állásra sem jelentkezett senki. A harmadik negatívum szintén a szennyvízhálózat létesítéséhez kapcsolódik: ugyanis a munkálat során nem minden utcát sikerült visszaállítanunk az eredeti állapotába, ám idén is dolgozunk ezen, addig is a lakók megértését kérjük.
– Melyik a három legfontosabb célkitűzés az idénre nézve?
– Számos tervem van, azonban most csak azokat sorolom, amelyek a legnagyobb eséllyel megvalósíthatóak. A községi ivóvízhálózatnak a fejlesztési minisztérium által finanszírozott létesítése a közbeszerzés fázisában tart, ezért remélem, hogy idén neki tudunk kezdeni a kivitelezésnek. A másik tervem idénre, hogy az önkormányzat tulajdonában levő épületek közül legalább egyet újítsunk fel. A harmadik terv, hogy a továbbiakban is folytatnánk a hidak rendbetételét és a mezei utak karbantartását a községben
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!