Esztendő-fordulóra

Köd ülte meg Háromszéken a völgyeket, a patakok és folyók menti lapályokat az elmúlt év utolsó napján. Természetesnek tekinthető ez a jelenség, s az amúgy is korai sötétedéssel együtt jól ráhangolt a születés rejtélyére, egy új esztendő közeledtére, amely – mint minden ismeretlen – várakozást, örömet és félelmet-szorongást egyaránt képes kelteni az emberben.

Az óév fogytán aztán, az órák és percek múlásával – szokás szerint – tele pohár borral vagy pezsgővel a kézben, és megilletődve vagy éppen kitörő örömmel fogadjuk az új év beköszöntét. S ugyancsak szokás szerint, meghallgatjuk, s halkan vagy csak magunkban mondjuk is Kölcseynk halhatatlan imáját: „Isten, áldd meg a magyart...”

Újév reggelére aztán eloszlott a köd, kiderült az ég, a fák és bokrok, az erdők és mezők ezüstben fogadták az új év érkezését. Nézhetünk elébe hát a tennivalóknak, foghatunk hozzá a feladatokhoz, készülhetünk szembenézni a kihívásokkal. Meglehet, egyik sem új, de hogy nem kevés van belőlük, az szinte bizonyosra vehető. Helytállni ilyen körülmények között, no meg önmagával is megküzdenie az embernek, férfimunkát igényel.

Intő figyelmeztetés lehet ez esetben, amit szintén Kölcsey Ferenc foglalt versbe, aki bizony kíméletlenül hiteles képet festett a történelemről s a mindennapok világáról, illetve az emberről, mintegy kétszáz évvel ezelőtt. Nemegyszer tényleg érzi az ember, hogy „Kezdet és vég egymást éri, / És az élet hű vezéri, / Hit s remény a szűk pályán, / Tarka párák s szivárvány.” (Vanitatum vanitas)

Látva például, mi zajlik a nagy s még nagyobb politikában, amint annak szereplői újabb s újabb káoszt és ennek következtében humanitárius katasztrófákat képesek (!) előidézni a világ különböző pontjain, indokolt lehet ezt az egész mai véres „színjátékot” a hiúságok hiúságaként emlegetni. Nagy távlatokban szemlélve ez is a történelem többi „dicső” epizódjaként minősíthető, költőnk szavaival: „Sem nem rossz az, sem nem jó, / Mind csak hijába való!” S magát az életet is lehet szemlélni bizonyos esetekben bölcs belátásra helyezkedve, ugyanakkor szilárd erkölcsi elveket követve, azaz: „Légy mint szikla rendületlen, / Tompa, nyúgodt, érezetlen.”

Persze, jelenleg az egyes emberben nem „érezetlenül” fogalmazódik meg a kérdés: boldog lesz az új esztendő?