Értekezlet a könyvtárban

A meghívott előadókat, táborozó művészeket és érdeklődőket Székely Géza, az alkotótábor művészeti vezetője köszöntötte, hangsúlyozva, a Csángó reflexiók című, korábban bemutatott kiállítás kapcsán döntöttek úgy, hogy az érdeklődőknek meghívottjaik segítségével betekintést nyújtanak a csángó kultúrába. A folytatásban öt előadást, egy élménybeszámolót és csángó népdalokat hallgathattak a jelenlévők.

Borbáth Erzsébet tanár, a csíkszeredai József Attila Általános Iskola alapító igazgatója az igazgatósága ideje alatt működtetett csángó osztályok jelentőségéről szólt. A külsőrekecsini születésű, Torján élő és tanító képzőművész, a bevallása szerint „igazi csángó” Csillag Mónika a csángó osztályba vezető út viszontagságaira emlékezett. „Édesanyámék nem akartak továbbtanítani, mondván, »lány vagy, oda csak a fiúk mennek«. Erre titokban jártam egyik, magyarul beszélő unokatestvéremhez, aki lelkemre kötötte, hogy tanuljam meg a Zengő ábécét, majd megtanított írni, hiszen diktálás is szerepelt a vizsgán”, idézte fel a kezdeteket, majd csángó népdalokat adott elő.

Benő Attila, a kolozsvári BBTE nyelvészprofesszora a csángó nyelvjárásban fellelhető értékekről és az ahhoz való viszonyulásról beszélt. „Ellentmondásos a köznyelvet beszélők nyelvjárási beszélőkhöz való viszonyulása. Egyrészt az iskolában azt tanítják, hogy szeretni kell a nyelvjárásokat, hiszen ezek értékeket, régi nyelvállapotokat őriznek. A mesék, balladák, közmondások, szólások mind a nyelvjárások nyelvezetében fogantak. Ám amikor magyarországi és felvidéki tizenéveseket kérdeztek arról, hogyan vélekednek a nyelvjárásokról, kiderült, hogy leértékelik azokat.” Hozzátette, a csángó nyelvjárást két irányból, a románok és a magyarok is leértékelik, lenézik. Hangsúlyozta a nyelvi tolerancia fontosságát, hiszen amikor egy nyelvjárást lenézünk, akkor a beszélőjét nézzük le, mert a nyelvjárás egy szimbólum, ami embereket képvisel.

Gazda József író a csángó kultúrával és nyelvvel való kollektivizálás előtti találkozásáról szólt. „1960-ban, a lészpedi búcsúban éltem meg a csángósággal, a nyelvükkel való találkozást. Számomra ez azt jelentette, mintha 200–300 évvel a múltba visszamentem volna, és hallgatnám, hogyan beszéltek magyarul az 1700-as években”. Vargha Fruzsina művészettörténész a csángó táncokról és zenéről szólva kiemelte, meglátásában a tánc és a zene nyelve toleránsabb a beszélt nyelvnél.

Pozsony Ferenc néprajzkutató, egyetemi tanár a moldvai nyelvjárásban rejlő különleges értékeket emelte ki. „Vannak olyan magyar nyelvű közösségeink, ahol középkorias nyelvváltozatot beszélnek, a déli csángók a 15–16. századi nyelvváltozatot, mások a 18. század közepének székelyföldi nyelvváltozatát tudják beszélni.” A folytatásban Jánó Kinga moldvai és csángó népdalokat énekelt, majd a jelenlévők Székely Géza és Taierling Péter Ferenc dokumentumfilmjét tekintették meg.