Vasárnap délelőtt ünnepi istentisztelet keretében adták át Nagyajtán az Erdővidék Kultúrájáért díjat, melyet idén a nagyajtai unitárius vártemplom és az azt övező várfal felújításában közrejátszott szerepükkel, fáradozásukkal és nem utolsósorban önzetlenül és alázattal végzett áldozatos munkájukkal Fekete Levente unitárius lelkész és felesége, Judit tiszteletes asszony érdemeltek ki.
2022. november 29., 00:122022. november 29., 00:12
A díjat a baróti Gaál Mózes Közművelődési Egyesült elnöke, Demeter László, Erdővidék Múzeumának munkatársa, Lakatos Csilla, valamint Demeter Zoltán egyesületi titkár adták át. Laudációt mondott Szabó Előd, a Magyar Unitárius Egyház háromszék–felsőfehéri egyházkörének esperese, aki kiemelte a vártemplom felújításának gondos, igényes kivitelezését, melyben, mint mondta, ott van a lelkész és a tiszteletes asszony munkája, akik álmodtak és hittek a csodában, miközben a gyülekezet szolgálatát is végezték. „A díjat ők nem sajátítják ki, hanem osztják gyermekeikkel, mindazokkal, akik bíztak bennük, támogatták őket” – mondta az esperes.
Előtte prédikációjában Szabó Előd történelmi lehetőségnek nevezte a nagyajtai templom megújulását, hasonlatosnak a zsidóknak a babiloni fogságból való hazatéréséhez. Jeremiás próféta könyvének sorait véve alapul úgy fogalmazott, nekünk is hazatérésre van szükségünk Istenhez, a most következő adventi időszak pedig kiváló alkalom arra, hogy elgondolkozzunk, és megvizsgáljuk magunkat, hogyan maradhatunk méltóak Isten országához, melytől az elmúlt harminc év alatt egyre csak távolodtunk.
Ünnepi beszédében Demeter László megemlítette, az Erdővidék Kultúrájáért díjat két évtizede hozták létre, és évről évre olyan személyeknek vagy intézményeknek adják át Erdővidéken, akik vagy amelyek jelentős mértékben hozzájárulnak közösségük fejlődéséhez. „Fekete Levente és felesége pedig sokat tettek ezért a közösségért. Igenis, bárki lehet próféta a saját hazájában” – hangsúlyozta, megemlítve a nagyajtai Áldás Házának megépítését, ugyanakkor a Kriza János-emlékkiállítás létrehozását a templom szomszédságában, mely megvalósítások szintén a lelkész és felesége nevéhez fűződnek. „De ez a díj a közösségnek is szól, mely közösség szintén hozzájárult a munkához” – fogalmazott.
Bihari Edömér polgármester úgy vélte, a nagyajtaiak büszkék lehetnek arra, hogy egy ilyen örökség haszonélvezői, „de a gazdára is büszkék, aki Nagyajta legősibb épületét nemcsak megmentette, de ilyen pompássá tette” – mondta a lelkészről, akinek ajándékot is átadott. Köszöntötte a lelkészt az alkalomból Péter Géza egyházközségi jegyző is. A nagyajtai felújított vártemplomban tartott ünnepi alkalom hangulatát a középajtai Román Ábel orgonajátékát kísérő baróti Szekeres Tas énekei, valamint a Fekete Hunor vezette helybéli Csipkefa citeraegyüttes által előadott dalok is fokozták. <<
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!