Erdély kevésbé ismert kuriózumai (9.)– A király útja, avagy az utak királya

A mesésen szép út története bizonytalan. Néhány forrásmunka arra utal, hogy már a rómaiak idejében (Kr. u. 106–271) is létezett) „IV. stratégiai út” néven. Ha volt is egy ilyen út, nem biztos, hogy pont ezen a helyen vezetett át, vagy hogy ez volt az eredeti nyomvonala. Más források szerint az osztrákok építették stratégiai célokból az I. világháború idején, de alig vették hasznát. Ekkor még a magas hegyeken pásztorkodó románok „az ördög ösvényeként” emlegették, mert igen veszélyes hegyi átkelőnek számított Ó-Románia és Erdély között, amely 1918 előtt Magyarország szerves részét képezte. Az biztos, hogy a két világháború között újból kikövezték, feljavították, és az így járhatóvá tett utat 1935-ben hivatalosan is megnyitották a közlekedés számára. Maga II. Károly román király vágta el az avatóünnepségen a szalagot. Azóta nevezik A király útjának.

Az É–D irányú Transzalpin hossza Szászsebes és Novács között 135 km. Ebből 85 km az erdélyi szakaszhoz tartozik, egészen Lotrufőig (Obârşia Lotrului), ahol a Petrozsényből feljövő, festőien szép 7/A út keresztezi A király útját, majd Voineasa felé ereszkedik le a mesés Olt völgyébe, a vadregényes Vöröstoronyi-szorosba. A két út 1300 méteren találkozik a lotrufői kempingtelepnél. Ez – amikor 2013 júniusában ott jártam – még a „régi szép idők”, fonnyadtarcú kempingje volt a Pravăţ-patak bal partján, alig használható kis faházaival, és használhatatlan mosdójával. Vele szemben a 7/A út mentén, az újabb lotrufői turistaház söröző-kávézó-miccsező telepe található.

Hamisítatlan alpesi övezet

Az út Szászsebestől felfelé, a Tărtărău-hágóig (1678 m) folyamatosan emelkedik, mielőtt leszállna Lotrufőre. A hágót magát alig észleljük, mert sűrű fenyőerdő veszi körül. Csupán a Fehér és Vâlcea megyék határát jelző táblák sejtetik az út legmagasabb pontját. A Sebes-patak mentén felfelé kanyargó út és hegyi táj szépségét a Bisztra és az Oasa víztározók mesterien emelik ki, néhány panzióval, hétvégi házzal környékükön. Mindenhol sűrű fenyvesek szegélyezik, és csak egy-egy résen pillanthatjuk meg a baloldali Szebeni-havasok (Munţii Cibinului) és a jobboldali Kudzsíri-havasok (Munţii Şureanu) boltíves, füves hegyhátait. Ők már jóval az erdőhatár fölé emelkednek, ahol a zergék és mormoták birodalma kezdődik.

A Tărtărău-hágó alatti Lotrufőt a 7/A úton folytatjuk Petrozsény felé, majd kb. 1,5 km után letérünk balra, folytatva A király útját, amely átmegy a még csak gyerekcipőben járó Lotru folyó hídján, és megkezdi tekervényes útját az István-hegy (Muntele Ştefan) oldalában, amely úgy tűnik, egyenesen az égbe vezet. A Lotru a Páring északi oldalában, a Mohoru-csúcs (2337 m) alatti gleccserkatlanból ered. A nagyon szerpentines út mellett található a La Căsoaie nevű pásztortanya (esztena), ahol akkor igen ízletes sajtot és ordát árultak, de a pásztorok szamaraikra nem vigyáztak, és a nagyfülűek egykedvűen álldogáltak az út közepén, anélkül, hogy az autódudák sűrű figyelmezető hangjára reagáltak volna. Komikus, de bosszús is a jelenet, hiszen a magas hegyek eme „szent állatai” nagyon is jól tudják, mit akarnak! Egy-két almáért, kenyérszeletért kunyerálnak, amit jobb, ha megtagad tőlük az ember, mert akkor egyszerre húszan is odatolakodnak a gépkocsi köré, és teljesen megbénítják a forgalmat.

Tovább kapaszkodva az István-hegy oldalában, kiérünk a hamisítatlan alpesi övezetbe, magunk alatt hagyva a mesebeli fenyves erdőket és a kiterjedt borókásokat, hogy az 1915 méteres István-hegyen páratlan körpanorámájában gyönyörködhessünk. Keletre az út mellett a Lotru-, és a vele párhuzamos Latorica-hegységek hosszú gleccservölgyei nyújtóznak a Vöröstoronyi-szorosig. Azon túl hegyeink királya, a Fogarasi-havasok zárja a láthatárt. Közvetlen az út alatti fennsíkon, ahol egy jókora maroktelefon-antenna látható, egymás után következik a Latorica három forrásága, a Latorica-, a Muntinu- és az Urdele-patak klasszikus gleccservölgye. Északra és északnyugatra a hátunk mögött hagyott Szebeni- és Kudzsíri-havasok kopasz kupolái támasztják az égboltot, míg a nyugati láthatárt teljesen a méltóságos és komor Páring-hegység takarja. Ahogy az István-hegyet megmásztuk, ki is álltuk az első próbát a Transzalpin úton!

„Kurtos cozonac”

A továbbiakban a Páring keleti végződésein halad át az út, előbb a lapos II-es Szenes-tető (2162 m) kiterjedt hegyi pusztáját érintve, ahol újból itthon, azaz Romániában éreztem magam! Ha eddig a táj az Alpokat juttatta eszembe, itt teljes volt a civilizált turizmus csődje. Bazárok hosszú soraiban kínálják termékeiket az alkalmi árusok a korondi cserépedénytől az oltyán kolbászig és a használt ruháig! A helyen a legelemibb higiéniai körülmények sincsenek biztosítva! A miccs- és flekkenárus kézmosás helyett koszos kötényébe törölgeti a kezét, míg mellette valaki szorgalmasan sütögeti a „kurtos cozonac secuiesc-et”. Bocsi! Így volt írva a cégtáblán…

Innen a harmonika-út a Muntinu-hegy déli oldalában ereszkedik alá, ahol ugyancsak szükség van a jó fékekre, hogy majd annál jobban nekirugaszkodhassunk a nagy, hajtűkanyarokkal szabdalt, szemben álló Urdele (Orda)-csúcsnak, a Páring büszkeségének (2228 m). De addig muszáj újból megállni! Mert itt, a Muntinu oldala a Transzalpin út legszebb geológiai ablaka.

Epimetamorfitok (gyengén átalakult kőzetek) alkotják az omlós, palás falat, ezernyi színben irizálva, amit még az avatatlan szem is rögtön észrevesz.

Minden zölden csillog a halpikkelyhez hasonló kloritpaláknak köszönhetően, amelyekkel versenyre kelnek a sárgászöld, epidot-bevonatú kőzetek is. Nagy, kékes vagy szürke színű metamorfit-tömbök tarkítják az egész falat, hogy pár méterrel tovább vékony, rózsaszínes-sárgás palarétegek vízszintes könyvlapjai kandikáljanak ki a hegyoldalból. És hogy a fehér szín se maradjon el, a repedéseket puha, tollszerű lisztes képződmény tölti ki, ami síkosan omlik szét az ember tenyerében. Ez a talkum, a sportolók által gyakran használt sziliciumoxidos magnézumhidroxid, a sík por! Na, fiatal geológusok, jöhettek kőzettant tanulni, mintákat gyűjteni, amíg az omlós falakat be nem takarják valamiféle dróthálóval!

Az Urdele-hágó magassága „csak” 2145 m, de így is meghaladja a másik nagy hegyi átjárónk, a Transzfogarasi-út magasságát (2040 m), így kerülve az első helyre az országos rangsorban. Szemben vele, az út másik oldalán, alig karnyújtásnyira ott pöffeszkedik a Mohoru, eltakarva a Páring nyugatra kinyúló főgerincét.

Az ámulatba ejtő Urdele-hágó után végre egy egyenesebb szakasz következik, ahol az út nyugatról kerüli meg a kúp alakú Păpuşa (Baba)-csúcsot (2136 m). De az öröm nem tart sokáig! Mert a Papusa oldalában akár egy óriáskígyó tekereg alá A király útja, mígnem meg nem érkezik Râncára (Rönk), a térség egyetlen turistaparadicsmába.

Innen, Râncáról teljes szépségében kitárul a Páring hosszanti gerince, középen a koporsó-szerűen lecsapott Nagy–Páring-csúccsal (2519 m). Az eddigi pontokból, mint a Szenes-tető, az Urdele-hágó vagy a Papusa oldala, nem látható teljesen a Páring gerince, mert a sorban álló csúcsok egymást takarják. Rânca alig 30 éves hegyi üdülőtelep, több sípályával és számtalan turistaházzal, panzióval, de teljes kiépítése még nem fejeződött be. És habár Olténia Szinajájának becézik, nagyon távol áll a királyi üdülőhely antik eleganciájától.
Az utolsó 18 km Novácsig továbbra is nagy figyelmet követel, számtalan kanyarral szállva alá az olténiai dombvidékre, ahol eltűnik a magas hegyek színpadának minden díszlete. A büszke fenyőket a szúrós akác-, kőris- és égerligetek váltják fel, a forró, poros levegőt csak a környékbeli cseppkőbarlangok hűvös lehelete enyhítheti. Ez a világ már a barlangászoké, hagyjuk is meg nekik. 

Zsigmond Enikő