Erdély kevésbé ismert kuriózumai (6.)

Erdély Tajgetosza már Szt. László királynak is kedvenc vadászhelye volt. Biztosan tudta ezt az itt vadászgató író is, aki sokszor pihenhetett a sziklaszirt tetején, elbűvölve a táj vad szépségétől, szomját oltva az egyetlen csodaforrásból, amit az Isten embernek, állatnak egyaránt odateremtett. És később itt egyesült az erdélyi anyafölddel hamvainak egy része is, úgy, ahogy azt búcsúlevelében hátrahagyta

Nem tudom, miért is nevezik Istenszékének! Hiszen nem is szék, hanem koporsó formája van! Marosvásárhelyről jövet, már Szászrégen előtt, de főleg utána feltűnik az országútról, mert a rohanó gépkocsisok szembe hajtanak vele. De ugyanúgy uralja a tájat, pedig nem is túl magas; csak 1381 m, ha Felsőrépáról vasúton közeledünk Déda felé. Egyszerűen nem lehet nem észrevenni, csak ha köd takarja.

A hatalmas andezit-bástya 200-300 méteres, függőleges falaival a Kelemen-havasok délnyugati, peremi hegylábai közül emelkedik ki, eltakarva a mögötte lévő főgerincet. A hiedelem szerint lapos teteje, L betű alakban megtörő meredek falai egy ősi pogány áldozóhely díszletei lehettek, ahonnan az emberáldozatot bemutató pap-varázslók az áldozatok holt tetemét a mélybe taszították. De az is lehet, hogy elevenen küldték őket a halálba.

Talán ezért lengi be a tájat egy furcsa, rituális hangulat. Itt óvatosabban süpped bakancsunk a mohába, nehogy megzavarjuk a hajdani áldozatok nyugalmát. De nem árt csendben járni azért sem, nehogy a Gonoszt felébresszük! Elijeszteni csak egy mélybe hajított kővel lehet – ezt tudja minden valamirevaló turista!

Csak a magyarok nevezték Istenszékének. A később betelepedett román nép babonás félelmében „nem vette szájára az Isten nevét”, és sokáig Farkas-sziklának (Stânca Lupului) nevezte. Csak az újabb időben jelenik meg a román térképeken a magyar megnevezésből félig átfordított Vf. Scaunu (Szék-csúcs, Isten nélkül!) megnevezés. Megközelítése Dédabisztra községből, a Maros völgyéből történik, több jelzett turistaúton, amelyek közül a 2 legnépszerűbbet ismertetem.

1. A kék sávval jelzett út: Galonya-telep (Dédabisztra résztelepülése), Medvés-tető, Istenszéke-gerinc. Eddig az út jól követhető. A további folytatás bizonytalan a hiányos jelzések miatt. Az egész kék sávos út hossza 22 km. Ebből az első szakasz 10 km az Istenszékéig, mindvégig meredek kapaszkodó, de különösen az Istenszéke előtti utolsó részen. Az én kedvenc utam nem ez, hanem a kék keresztes 2-es, majd az ebből kiinduló kék háromszöges turistaösvény.
2. A falu közepén, az ortodox templomnál kezdődik a Bisztra-patak menti erdei út. Ez a fentebb lévő pisztrángtenyészet miatt 7 kilométeren aszfaltozott, mindenféle gépkocsival, autóbusszal is járható. A pisztrángtenyészetnél ajánlatos letenni a kocsit, és a teleppel majdnem szemben induló kék háromszög jelet követni. Ezt úgy keressük meg, hogy a Bisztra-patak ma már aszfaltos erdei útján követjük a kék keresztet kb. még 50 méteren felfelé a pisztrángostól, majd átvágunk a vízen, túl a bal partra, és megkeressük az Utas-patak beömlését (románul: Zăpodia cu Cale). Az út bejárata frissen van jelölve, kék háromszöggel és a kitérőt jelző nyíllal. Az ösvényt teljesen elmosta a víz, és csak kőről kőre lépkedve lehet haladni. Kb. 2 km-es meredek meder-mászás után kiérünk Istenszéke nyergébe, ahol nyáron (júliusban) igazi levendulamező fogad. Kék és illatos!

Valami fantasztikus élmény, ha egy ilyen periódust fogunk ki, mert én 1030 méteren eddig nem láttam levendulát. A megyében csak az Orbán Balázs-barlangnál (Almási-barlang) látni hasonlót, de az csak 700-800 méteren van. Innentől becsatlakozunk a Galonya felől feljövő kék sávos, 1-es útba. Tovább ezen haladva ostromoljuk meg az Istenszékét, megmászva az utolsó 360 m-es szintkülönbséget a hátra lévő l kilométeren. Hát, nem mondom, de majdnem kilóg az ember nyelve, különösen, ha egy 20 kilós hátizsákot is cipel!

Fent, az Istenszéke tetején, az erdőben táborhely és egy bővizű forrás van. A vizet tehát nem érdemes cipelni, csak annyit, amennyit az ember útközben elfogyaszt. Menetidő jövet-menet bőven számolva 8 óra. Bármelyik utat választjuk, megéri a fáradságot. Az Istenszékéről lenyűgöző kilátás nyílik az Erdélyi-medence DNy felé elterülő lankás térségére, valamint a Maros bal partján szemben álló Görgényi-havasok gerincére (Ny). A Kelemen-havasok főgerince keleten nem látható az Istenszékét borító fenyőerdő miatt.

Menedékház nincs sehol, de még rozoga pásztor- vagy vadászkunyhó sem, így a több napos túrára kötelező a sátor. Annyit még elárulok, hogy soha szebb őszi erdőt nem láttam, mint a Bisztra-patakit a lábaim alatt az Istenszéke pereméről. És az utolsó kapaszkodó során, az erdő szélén volt egy kidőlt pudvás bükkfa. Egymás után két évben (szeptember) ajándékozott meg egy-egy tömött nylonzacskó laskagombával! Ősszel érdemes erre is figyelni.

Az Istenszéke mindenkit elvarázsol, aki egyszer már járt itt. Nem csak a természetkedvelő és vadászgató főurakat babonázta meg, hanem az Erdélyi Helikon íróinak egy részét is, például Wass Albertet, Bánffy Miklóst, Kemény Jánost. A festők némelyike sem volt kivétel, hogy csak az általam ismerteket említsem: Gyenes Tibor, Gámentzy Zoltán és Fekete Zsolt.

Zsigmond Enikő