Erdei séta Sugás felé

Honismereti sétára invitálta tegnap délelőtt a sajtósokat Toró Attila környezetvédelmi aktivista és Csákány László, mint a környék természeti és épített örökségét ismerő lokálpatrióta.

Bodor Tünde

2019. szeptember 25., 00:132019. szeptember 25., 00:13

A város helyi fejlesztési tervének részeként beterjesztett kalandpark tervéről úgy szavaztak a tanácstagok, hogy nem tudhattak arról, a város turisztikai vonz­erejének fokozását szolgáló objektumot egy befektetői csoport valósítaná meg, legalábbis a tanácshatározat-tervezetben nincs erre utaló információ. A helyszínről és adottságairól sem tudhattak, ha ilyen könnyen rábólintottak a projektre – véli Toró Attila, aki azt is felrója nekik, terepen sem vették szemügyre azt. Ugyanakkor a közmeghallgatást is félrevezető módon hirdette meg a hivatal – állítja és bizonyítja Toró.
Tegnapi sétánkon a Honvéd-kúttól indulva körbejártuk a leendő parkot, fel a Lóré pusztájáig, onnan a Debren-patak partján értünk vissza a főútra.

A Honvéd kút fölötti Erős-oldalon elterülő 14 hektáros terület számos kiemelt természeti értéknek a lelőhelye, például a bánáti sáfránynak, illetve a park területével határos részen él a Boldogasszony papucsa, amely 1938 óta védett, jelenleg az első Románia védett növényeinek a listáján. Ha nem is tapossák majd ki a látogatók, nem biztos, hogy a fokozott forgalom mellett megőrizhető. A ritkuló állományú, veszélyeztetett, védett szarvasbogár, amely 2015-ben az év bogara volt, szintén az öreg tölgyekhez kötődik.

A patakon túli tölgyes magrezervátum, kiemelkedő genetikai védettségű erdő. A parknak kijelölt terület egy része Natura 2000-re madárvédelmi terület. A kalandpark 12 hektáron terülne el, ennek jó része fás legelő, több száz éves jelölő fákkal, amelyek a jelenlegi kultúrerdőkben már nincsenek, ezeknek szintén kiemelt értéke van – mondta Csákány László. Az azokon levő öreg fák, amelyek között több száz éves is van, olyan életerős biológiai szaporítóanyagot szolgáltatnak, hogy ezek magjai által próbálják külföldön is újra meghonosítani őket. – Nem kezeljük kellő komolysággal az értékeinket – nyugtázta Csákány László.

Az oktató-szórakoztató jellegű szabadidő-központba tervezett tó biztosan tönkretenné a pár száz méterrel lejjebb levő, közkedvelt források vizét, a régiek Honvéd-forrásokként emlegetik őket, ma is rendszeresen hordják a városiak a tiszta vizet innen. A konstruktív kritika érdekében tudnának-e jobb helyszínt javasolni a turisztikai objektumnak? – kérdeztük mindkét környezetvédőt.

– Nem az a feladatunk, hogy nekik új helyet keressünk, de alternatívát, megoldást tudnánk javasolni – mondta Csákány. – Van egy természeti örökségünk, illetve egy gazdasági örökségünk, utóbbinak inkább a maradványai, így a város Brassó felőli kijáratánál látnánk jobbnak átalakítani a lerobbant iparnegyedet, minthogy egy természeti örökséget tönkretegyünk. A városvezetés nem érthet mindenhez is, de megvan a lehetősége, hogy szakértőket alkalmazzon, konzultáljon hozzáértő civil tudományos vagy civil szervezetekkel. <<

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés