Elveszett emberek

A vargyasi Bokor Katalin, a Babeș-Bolyai Tudományegyetem Színház és Televízió karának végzős diákja nemrég a baróti Tortoma Önképző Kör előadásán mutatta be az Elveszett ember című dokumentumfilmjét, melyet vizsgamunka gyanánt készített egy másik erdővidéki fiatal, Szőcs Szilárd segítségével.

A húszperces rövidfilm több szempontból is érdekes és különleges. Egy, a helybéliek által is alig ismert tanyavilágra kalauzolja a nézőt, a Vargyas-szorostól nem messze található Háta mege nevű helyre, ahol három ember, idős Vásárhelyi Ábrahám, valamint fiai, ifjabb Vásárhelyi Ábrahám és Vásárhelyi Ferenc állattartással foglalkozva tengetik életüket, egy olyan világ láthatatlan falaival körülzárva, melyben mintha megállt volna az idő.

A filmkockákon ezen tanyasi emberek egyik napja elevenedik meg: a tanyán nincs villanyáram, egyáltalán talán semmi nincs, ami a XXI. századra emlékeztetne, csak állatok, melyeket ők naponta ellátnak. A lehető legegyszerűbb körülmények között élnek, ám az asszonykéz hiánya szembetűnő – a három férfiember érezhetően már beletörődött abba, hogy a rend nem úr a háznál, egy pohár pálinka mellett olykor nosztalgiázva, olykor szomorkás tekintettel mesélnek múltról és jelenről; a sorsról mely nekik adatott, s melyen immár változtatni aligha fognak tudni.

A nézőt lebilincseli a film, köszönhetően a két operatőrnek is, akik hagyják, hogy „peregjenek” az események, nem szólnak semmibe bele, de mindent megmutatnak, a szemlélőre bízva, hogy ítélkezzen arról, milyen is az élet az erdőn, mit tettek jól, vagy mit nem tettek ezek az emberek életük során. Hogy vajon a tanyai életnek ezt a formáját még fenntartásra érdemesnek találja-e az utókor, vagy pedig hagyja majd eltűnni a ma még ott élő emberekkel együtt.

A film készítője elmondta, a választott téma magától adódott: nem volt kétséges, hogy emberi sorsokat fog bemutatni vizsgafilmje, hiszen ezt szereti: megmutatni, kutatni az emberi lét sokszínűségét. A Vásárhelyi családot nem ismerte, csak látásból, mikor néha bejöttek a faluba, de miután meglátogatta őket a tanyán, ahol szeretettel fogadták, rájuk esett a választása.

A film elismerésre érdemes, az egybehangzó nézői vélemények is ezt sugallták – többek között azért is, mert rávilágít arra, hogy az „elveszett ember” valójában nem is annyira a film főszereplője, mint inkább a mai társadalom azon egyéne, akinek semmitmondó a bemutatott élet keménysége, a munkára ösztönzés, a természet, a háziállatok szeretete – az a világ, melyben egykor nagyszüleink még annyira feltalálták magukat.