Elsősegélynyújtási oktatóközpont nyílik Sepsiszentgyörgyön

Dimény H. Árpád

2023. január 11., 10:092023. január 11., 10:09

„Egy régi álmunk válik valóra” – fogalmazott lapunknak Buna Hunor, az egyesület elnöke, aki azt is elmondta, hogy Nemzeti Együttműködési Alap 5 millió forinttal támogatta a beruházást, melynek értéke 150 ezer lej körül forog.
„Tisztában vagyunk azzal, hogy országszerte nagyon kevés ember tudja, hogyan kell szakszerűen, az alapismeretek birtokában alkalmazni azokat a műveleteket, amelyek életet menthetnek egy váratlanul kialakult, életveszélyes helyzetben. Tevékenységünk nagy része ezen hiányosság kiküszöbölésére irányul, és reméljük, hogy a folyamatosan tartott kurzusaink során már sokaknak sikerült átadjuk az elősegélynyújtás alapjait, illetve ezek gyakorlatban való alkalmazását, mert ez szó szerint életbevágó. Az országos mentőszolgálat statisztikája alapján évente többtízezer esetben lenne szükség arra, hogy a civil lakosság képes legyen arra, hogy legalább megpróbálja életben tartani az életveszélyes helyzetbe került embertársait, amíg a szakszerű segítség meg nem érkezik” – mutatott rá.
Az egyesület idén márciusban lesz nyolcéves, 2015-ös indulása óta számos rendezvényen jelen vannak elsősegélynyújtó csapatként, már nemcsak a megyében, hanem Erdély-szerte. Vannak orvosaik, szakképzett asszisztenseik, és ezen kívül több mint száz önkéntessel dolgoznak. Elsősegély-oktatóként járják a háromszéki óvodákat az Ovisuli programjukkal, az országban úttörőként vezették be a VR-szemüveges elsősegélynyújtást, aminek köszönhetően valósághű helyzetekben gyakorolhatóak az elsajátított életmentő fogások. Emellett balesetszimulációkat szerveztek az önkéntes tűzoltókkal, tavaly állandó elsősegélyoktatást bemutató műsoruk volt a Profi Rádióban és a Facebookon. Csak tavaly megyeszerte húsz alkalommal tartottak alapképzést magyarul és románul egyaránt.
„Ahhoz, hogy a népszerűsítő tevékenységeinkkel még szélesebb körben elérjük az embereket, szükségesnek tartottuk egy elsősegélyoktatói központot létesíteni, ahol nemcsak a gyerekek, a fiatalság, hanem akár az egészségügyi személyzet is gyakorolni tud. Eddig is számos speciális, ún. tanbábut használtunk, ezek számát sikerült gyarapítani, vannak felnőtt-, gyerek- és csecsemőbábuk az újjáélesztés gyakorlására, vannak olyanok, amelyeken azt lehet elsajátítani, hogyan kell beavatkozni idegentest okozta fulladás esetén, vagy amelyiken a defibrillátort lehet használni, ennek van pulzusa, tudja imitálni a lélegzést, de van olyan tanbábunk is, amelyik »vérzik«, vagy olyan, vénával rendelkező kar, amelyen a vérvételt lehet gyakorolni” – sorolta.
A központ, melyet január 20-án, pénteken 14 órától nyitnak meg a nagyközönség előtt, Keserű József sepsiszentgyörgyi tanár nevét veszi fel.
„Néhai Keserű József a tanárom volt, egy olyan pedagógus, akire büszkék lehetünk, és aki ugyancsak fontosnak tartotta az elsősegélynyújtást, neki szeretnék emléket állítani” – árulta el Buna Hunor.

Fotó: Salvator Egyesület

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust