Először Sírunk, nevetünk

Három bemutatót, turnékat és fesztiválszerepléseket tervez a 2019/2020-as évadra a sepsiszentgyörgyi M Studio Mozgásszínház, valamint megrendezik a FLOW3 nemzetközi mozgásszínházi fesztivál is november folyamán.

Székely Hírmondó

2019. szeptember 06., 00:122019. szeptember 06., 00:12

Góbi Rita koreográfiájában mutatja be a társulat a Sírunk, nevetünk c. produkciót szeptember 15-én, vasárnap 19 órától a Háromszék Táncstúdióban. Góbi Rita táncművész, koreográfus és táncpedagógus, aki számos rezidenciaprogramon vett részt Európában és az Egyesült Államokban. 2017-ben bekerült az Aerowaves Twenty18 fiatal alkotói közé, 2018-ban pedig Lábán Rudolf-díjat nyert. Stílusát a minimalizmus és a precízen kidolgozott koreográfia jellemzi.

Az előadás az emlékek töredékes és olykor csalóka szerkezetén keresztül, képszerűen eleveníti fel a múltat. Az előadók őseik bőrébe bújva egy olyan kort jelenítenek meg, amikor még ők sem léteztek. A jelenetek olykor hirtelen megszakadnak; az életerős test mozgása repetitívvé válik, az öregkor torz, nehéz, küzdelmes mozdulatai szép, izgalmas, absztrakt táncokká alakulnak át. A gyerekkor és az öregség állapotai játszanak egymással. A kisgyerek első bizonytalan lépései és az idős ember ingatag járása közt húzódik a mozgások gazdag skálája. A darab a közösség, az együtt, egymás mellett töltött idő viszonyait tárja fel, amelyből kiemelkednek az egyes szereplők szólisztikus jelenetei. Az emberi élet apró mozzanatainak mikroszkóp alatti vizsgálatával rétegződik egymásra a múlt és a jelen. Az előadás az élet két végpontja, a mozdulatlanság első és utolsó pillanata között feszülő időt kutatja.

Góbi Rita első alkalommal rendez az M Studiónál. Az előadás zenéjét Szegő Dávid jegyzi, fénytervező Zuzana Režná, jelmeztervező Marie Gourdain, dramaturg Zsigó Anna. Az előadás létrejöttét a The Administration of the National Cultural Fund (AFCN) és a Bethlen Gábor Alap támogatja.

Az évad második bemutatóját Ermira Goro táncművész, koreográfus jegyzi, melyet október 30-án visznek színre. Ermira Goro, a brit DV8 Physical Theatre táncosa, 2017-ben mutatkozott be Sepsiszntgyörgyön a FLOW2 fesztivál keretében – az Onassis Cultural Centre produkciójában készült Dandelion előadásban láthatta a közönség. Idén koreográfusként tér vissza a társulathoz, a Variations: No. 1 produkció önmagunk és a másik hiteles megismerését, az őszinte kapcsolatteremtés lehetőségeit kutatja a tánc és a fizikai színház nyelvén keresztül. A táncművész első alkalommal rendez Romániában. Az előadás létrejöttét a Bethlen Gábor Alap támogatja.

Cosmin Manolescu bukaresti táncművész, koreográfus rendezi az M Studio 2019/2020-as évadának harmadik bemutatóját. Az alkotó a Serial Paradise Company/Fundația Gabriela Tudor koreográfusa, kurátora és művészeti vezetője, jelenleg nemzetközi projektekben, rezidenciaprogramokon vesz részt Bukaresttől Tokyóig. A bemutató tervezett időpontja 2020. március közepe. Az előadás létrejöttét a Bethlen Gábor Alap támogatja.

Az M Studio nemzetközi mozgásszínházi fesztiváljára, a FLOW3-ra 2019. november 13–17. között kerül sor Sepsiszentgyörgyön. A fesztivál idén is színvonalas, a nemzetközi táncszcéna meghatározó trendjeit képviselő társulatokat vonultat fel. A harmadik FLOW keretében látható lesz az Emanuel Gat Dance (FR), Josef Nadj (FR), a Gobi Rita Company (HU) valamint a Közép-Európa Táncszínház (HU) és Anton Lachky (SK) közös produkciója is.

Folytatódik a LIFT – boys will be boys c. előadás nemzetközi fesztiválrészvételeinek sora: az előző évad iráni, németországi, bulgáriai és horvátországi fellépései után szeptember 7-én a lengyelországi Szczecin-ben, a Pro Contra Nemzetközi Színházfesztiválon, valamint szeptember 17-én a XIII. Pécsi Nemzetközi Tánctalálkozón mutatkozik be a Fehér Ferenc koreográfiájában készült produkció.

A Barta Dóra rendezezte Danse noir produkciót turné keretében Budapesten, Debrecenben, Temesváron és Újvidéken láthatja majd a közönség.

Az M Studio programjairól naprakész tájékoztatók elérhetők a társulat honlapján (www.m-studio.ro) illetve a Facebook és Instagram közösségi oldalakon. A sepsiszentgyörgyi előadásokra jegyek továbbra is a Központi Jegyirodában valamint a www.biletmaster.ro oldalon válthatók.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés