
A legfelsőbb bíróság csütörtökön visszaküldte a katonai ügyészségnek az 1990-es úgynevezett bukaresti bányászjárás aktáját, így a vádhatóságnak elölről kell kezdenie a nyomozást - adta hírül csütörtökön az Agerpres hírügynökség.
2020. december 11., 09:512020. december 11., 09:51
Az ügyben vádat emeltek többek között Ion Iliescu volt államfő ellen, akit emberiesség ellen elkövetett bűncselekménnyel vádoltak. Az elsőfokú hasonló ítéletet tavaly májusban hozta meg szintén a legfelsőbb bíróság, amely most másodfokon ugyanúgy döntött. Az ítélet megsemmisítette az ügyészek által összegyűjtött bizonyítékokat.
Az ügy már előzetes szakaszban elakadt, hiszen 2019 májusában az előzetes elbírálást végző bíró megállapította, hogy törvénytelenül állította össze az ügyészség a vádiratot. Most helybenhagyták az akkori döntést, elutasítva a vádhatóság fellebbezését. A katonai ügyészség 2017 júniusában emelt vádat összesen 14 személy ellen, majd 2018 februárjában kezdődött el az ügy előzetes tárgyalása, így érdemben a bíróság nem tárgyalta a vádiratot.
Az ügyészség Ion Iliescu volt elnököt, Petre Roman volt miniszterelnököt, Virgil Măgureanut, a Román Hírszerző Szolgálat akkori igazgatóját és Miron Cozma bányászvezért azzal vádolta, hogy 1990 júniusában az állami karhatalmi szervek erőszakosan léptek fel az akkori hatalom ellen tüntető polgárokkal szemben, majd Bukarestbe szállították a Zsil-völgyi bányászokat, akik ellenzéki pártok székházait dúlták fel, az utcán pedig brutálisan bántalmaztak polgári lakosokat.
Román elemzők szerint közvetlenül a rendszerváltás után ez volt az az esemény, amely hatalmas kárt okozott Románia külföldi megítélésének, és évtizedekre visszavetette az ország demokratizálódási folyamatát. A jelenleg 90 éves Ion Iliescu 1990 és 1996 között, majd 2000 és 2004 között volt Románia elnöke.
(MTI)
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!