Élni és élni hagyni

„Félig ép, / Félig rom: / Ház-e vagy / Sírhalom?” – Petőfi Bolond Istókjában a főhős valami tanyaféléhez érkezik, annak állapota, mint olvastuk. De nocsak, mi következik? Amott a cselédház és egy bágyadtan szöszmötölő béres. Mi a csodának a lézengő béres, ha szegény a gazda, mint a templom egere?

Dickens regény, 19. század eleji Anglia. Kétes kinézésű bérházba lép a vendég, egyenesen a kosztól síró ebédlőbe. Jön az inas, átveszi a vendég névjegyét és hív egy apródot, hogy a nagyságos asszonyékat értesítse (a nagyságos asszonyék akkor szoktak jól bevacsorázni, amikor ők maguk vendégeskednek).

Sírjunk vagy nevessünk? Urizálás vagy felelőtlen pazarlás? Közelítsünk higgadtan a témához.

Gyerekkorombeli emlék – mostoha nagyapáméknak (valamikor grófi intéző, akkoriban lerongyolódott nosztalgizáló) bedolgozott a falu kelekótya vénülő csellengő asszonya. Vizet hordott, felseperte az udvart, a kapott öt lejből megélt a két gyerekével, ő sem tudta, szegény, ki az apjuk.

Szerény szomszéd családoknál tizenéves cselédlányok serénykedtek. Persze, hiszen a szülési szabadság néhány hét volt, kire hagyták volna a babát? A cselédlánykák pedig így készültek fel a családi életre.

Másfél évig építettem a szocializmust a marosvásárhelyi vegyikombinátban. A részlegünket nyugatnémetek építették egy ottani gyár hasonlatosságára. Náluk öten dolgoztak egy váltásban, nálunk heten. Sokszor elgondoltam, ha kapitalistaként átvenném a részleget, először magamat bocsátanám el, mert feladataimat plusz háromszázért egy másik operatőr elvégezné.

Jól emlékszem, egy nap telefonáltak a pártbizottságból – küldünk egy fiatal gyereket, börtönbüntetését kötelező munkával kell letöltse, tegyétek be valahova. Volt rá szükség? Ugyan. De egy ember kapott egy helyreállási esélyt. 

Kezdő tanár voltam. Néhány kollegám háborgott egy gyűlésen – mire jó az esti tagozat, annyi év után mindent elölről kezdeni, nem tudnak semmit stb. Az igazgató válasza rövid volt: nézze meg az iskolába járó estisek arcait és hasonlítsa össze azokkal, akik a szemközti mocskos „bárban” vesztegelnek.

A mózesi törvényben volt egy előírás, a termést ne takarítsák be a mező legszélén, a szőlőt, az olajbogyót sem az utolsó szemig, egy rászorulónak jól fog majd. És ha mégsem jöttek éhenkórászok szedegélni? Lehet. De az emberség fontosabb a hideg hatékonyság-számításoknál.