Élményszerű mesélés

– Bence nagyon mozgékony, tevékeny, érdeklődő. Imádja az álla­to­kat, segít szüleinek a háztáji munkában. Szereti a mesét, a verset hallgatni és mondani is. Nagycsaládban nevelkedik, hárman vannak fiútestvérek, ő a középső. A mese szeretetét a családból hozta magával – magyarázta Barabás Hajnalka pedagógus.

A versenyre való készülés során a legnagyobb kihívást a mese kiválasztása jelentette.

– Bence vidám, vicces kisfiú, ezért egy tréfás népmesét próbáltunk választani, mert úgy gondoltuk az anyukájával, hogy ez illik legjobban az egyéniségéhez. Én is választottam pár mesét, az édesanyja is keresgélt. A kiválasztott 4–5 mesét felolvastuk neki, és Bence ezek közül döntött. Amikor rábólintott a mesére, hogy „na, ez már igen, ez jó lesz”, akkor következett a mese memorizálása. Ez nem okozott gondot, nagyon hamar megtanulta a szöveget, helyesen hangsúlyozta, nekem igazán könnyű dolgom volt a csiszolásnál. Bence akart gyakorolni, mi csak irányítottuk, és gondoskodtunk, hogy jókedve legyen. A készülés során mindig elmondtuk, és megegyeztünk, hogy a mese szerepe a szórakoztatás, régen az emberek azért meséltek, mert nem volt tv és rádió, na meg internet, és saját magukat szórakoztatták a mesékkel. Bence ezt megértette, és el is mondta, hogy ő szórakoztatni megy. A körzeti és a megyei szakaszon számítottunk egy dicséretre, de igazán meglepődtünk az első helyezésen. Először nem is nagyon értette, hogy ez mit jelent, és kérdezte tőlem: akkor én voltam a legügyesebb? – mesélte mosolyogva a tanítónő.

Az országos megmérettetésre is ebben a szellemben készülnek, és kíváncsian várják a találkozást más mesélőkkel. A versenyre való készülés hosszú folyamat, de ha a gyermek, szülő és pedagógus egyet akar, akkor minden akadály legyőzhető.

– Kell egy kis elhivatottság és akarat mindenki részéről. A mesék hallgatása közben megáll az idő, minden nehézséget elfelejtünk, mert az élménye pótol mindent. A mesélés során nincs kudarc, csak élmény. Ha kellően tudod a gyermeket motiválni, és nem azért mesél, hogy nyerjen, akkor minden eredményt el lehet fogadni. A gyermek őszinte, kíváncsi a természeténél fogva. A felnőttek kellene tanuljanak néha tőluk, hogy tiszta gondolatokkal induljanak, akár egy megmérettetés előtt is. Én mindig úgy indítom el tanítványaimat, hogy becsületesen végezzék el a munkát, jókedvvel csinálják, mert akkor az eredmény nem marad el. Minden siker egyfajta elkötelezettség a jövőre nézve, és minden kudarc egy biztatás és útmutatás kell legyen. A gyermekek ezt jobban értik, csak a felnőttek is el kellene fogadják – fogalmazott.

A pedagógus fontosnak tartja az ilyen jellegű rendezvényeket, melyek lehetőséget teremtenek a mesemondásra, a tapasztalatszerzésre, az egymástól való tanulásra.

– Nem nevezném vetélkedőnek, hanem meseünnepnek vagy mesefesztiválnak vagy mesebazárnak. Ha jól megszervezik, akkor olyan élményben van része gyermeknek és pedagógusnak, ahol azt is el lehet fogadni, hogy nem írja az oklevélen, hogy I. vagy II. stb. Ezen alkalmak jó lehetőségek, hogy kitekintsünk a saját közösségünkből, szegény legény módjára szerencsét próbáljunk. Ahogy a mesében is, mindenre van megoldás, itt is el lehet könyvelni a sikert és a kudarcot is. Habár szerintem a mesélés során nincs kudarc, csak élmény – emelte ki.

A tanítvány sikere a tanító számára egyfajta biztatás a jövőre nézve.

– Egy kis elégtételt is jelent. Egyfajta kihívás is, mert motivál a további munkában. Boldizsár Ildikó nálam jobban tud fogalmazni: „a mesehősöknek nincs múltjuk, az állandó jelenben élnek. Nem tervezgetnek, hanem cselekszenek, nem elképzelik, hogy hogyan szeretnének élni, hanem konkrét lépéseket tesznek ennek érdekében”, mert „a mesékben minden benne van: mindaz, ami volt, és mindaz, ami még lehet” – summázta.