Ellenségből lett szövetséges

Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc közelgő évfordulójára tartogattuk ifj. Bertényi Iván történész előadásának felelevenítését, aki legutóbb Sepsiszentgyörgyön azt boncolgatta, hogy a forradalmat és szabadságharcot állati kegyetlenséggel megtorló II. Ferenc József császár 1867-ben miért nyújtott kezet és miért fogadta szövetségesévé az addig ellenséges gyarmatként kezelt Magyarországot.

Bedő Zoltán

2017. március 10., 00:582017. március 10., 00:58

Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc közelgő évfordulójára tartogattuk ifj. Bertényi Iván történész előadásának felelevenítését, aki legutóbb Sepsiszentgyörgyön azt boncolgatta, hogy a forradalmat és szabadságharcot állati kegyetlenséggel megtorló II. Ferenc József császár 1867-ben miért nyújtott kezet és miért fogadta szövetségesévé az addig ellenséges gyarmatként kezelt Magyarországot.

A történész elsősorban a Magyarországot addig gyűlölettel és gyarmatként kezelő Habsburgok ellenségesből hirtelen barátságossá változott magatartását kiváltó okokra világított rá. Így derült ki, hogy nem az uralkodó gondolkodásmódja, vagy rólunk alkotott véleménye változott meg, hanem a külpolitikai helyzet és a nagyhatalmi viszonyok. Ezek helyes megítéléséhez viszont tudni kell, hogy a krími háború alatt (1854–1856) tanúsított magatartása miatt, vagyis mert nem volt hajlandó Oroszország mellett abba fegyveresen beavatkozni, az osztrák császárság elveszítette a cár barátságát és támogatását. Ugyanakkor 1859-ben Itáliában vereséget szenvedett a francia–olasz haderőtől, melynek következtében kiszorult az ottani tartományokból, végül pedig 1866-ban a porosz hadsereg is elverte rajta a port. A megroggyant és elszigetelődött birodalomnak tehát belső nyugalomra, valamint katonai ereje megerősítésére volt szüksége a talpon maradáshoz, ennek eléréséhez azonban új szövetségest kellett keresnie.

Az előadó rámutatott, hogy az uralkodó akkor csak a magyarok, vagy a szlávokat képviselő csehek között választhatott, azonban az elhanyagolható létszámú német lakossággal rendelkező Magyarországgal szemben Csehország körülbelül 8 millió lakosából 3 millió német ajkú volt. Ebből adódóan – amennyiben ott a csehek kapják meg a vezetést – fennállt a veszélye, hogy a magyarokon kívül a jelentős létszámú csehországi németeket is magára haragíthatja, akik emiatt akár az éppen létrejött Német Császársághoz történő csatlakozást is választhatják. Ha pedig ez bekövetkezik, akkor nagy valószínűséggel az ausztriai németek hasonló lépését is maga után vonja. A magyarokkal történő szövetkezést a saját területeiken továbbra is hatalmat gyakorolható németeknek viszont nem volt okuk ellenezni, a szlávok tiltakozása pedig még mindig kisebb veszélyt jelentett, mint az együttes német és magyar felhördülés.

A történtek összegzése során tehát megállapítható, hogy II. Ferenc József császár a lehetőségek józanésszel történő mérlegelése után, a birodalom egyben tartása és megerősítése érdekében, az érzelmeit félre téve a kisebbik kockázatot jelentő megoldás mellett döntött, ezzel mintegy azt sugallván, hogy a politikai magatartást nem az érzelmek, hanem az érdekek hűvös értelemmel történő keresése, megtalálása és érvényesítése kell, alakítsa – vonta le a végkövetkeztetést a történész.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust