
Megkezdődtek az előkészületek az idei síszezonra a Brassópojánán, jelentette be vasárnap a brassói polgármesteri hivatal, amely reménykedik, hogy a központi hatóságok engedélyezni fogják ezt a téli sportot a koronavírus-járvány körülményei között is.
2020. november 30., 10:282020. november 30., 10:28
Allen Coliban brassói polgármester tájékoztatott, hogy az elmúlt napok időjárási körülményei, a hideg idő beállta - a szombatról vasárnapra virradó éjszaka mínusz 6 Celsius fok volt - következtében elkezdték a műhó gyártását.
"Véleményem szerint a síelés biztonságos sport a koronavírus terjedése szempontjából, főként, mert be fogjuk tartani az intézkedéseket, amelyeket a felvonót működtető céggel leszögeztünk. Mind a brassóiaknak, mind az üdülőtelep vendéglátósainak szükségük van a síszezon beindítására. Emiatt a felvonó árait is a tavalyi szinten tartottuk. Remélem, hogy a járványhelyzet lehetővé teszi számunkra, hogy már december végén beindítsuk az idényt" - nyilatkozta Coliban.
A brassópojánai szállodatulajdonosok képviselői szerint a telep szállóhelyeinek felét már a múlt hónap végén lefoglalták a december elsejei minivakációra, annak ellenére, hogy nem lehet használni sem a wellness-szolgáltatásokat, sem a gyerekek számára kialakított játszótereket, és a síidény sem kezdődött még el.
A vendéglátók szerint ugyanakkor elég nagyszámú helyet foglaltak már le a hotelekben karácsonyra és szilveszterre is.
(Agerpres)
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!