Elkerülhetetlen?

Elkerülhetetlen, hogy nap mint nap ízlésünk vagy véleményünk ne ütközzön másokéval. Így van ez rendjén, mert hiszen különbözőek vagyunk. A baj viszont akkor kezdődik, amikor a különbségekből kifolyólag ezek az ütközések már-már ütközetekké, csatákká válnak, illetve elkerülni sem vagyunk hajlandóak ezeket a „csábításokat”. Ütköznek hát folyton magán- és üzleti érdekek, politikaiak s így tovább a végtelenségig. Pedig emberek lennénk, egymás elfogadására teremttettünk. Mondhatnám, különbözőek vagyunk, de nem különbek a másiknál, tehát akár ki is egészíthetnők egymást ebben-abban…

Azt gondolom, a megfontolt és nyílt véleménymondás nem tekinthető „hadüzenetnek”. Holott némelyek szeretik annak tekinteni, s ebből a meggondolásból folyton „fegyverkeznek”, bosszút forralnak magukban a másik ellen. Rosszabb esetben, úgymond, az egész világ ellen. Pedig okosabb lenne, ha a „sérelmi politika” helyett valami követendő jóban szorgoskodnánk. Egy bölcs gazda, ha joggal érte bírálat szókimondóbb falusfelei részéről például mezeje vagy másféle jószága miatt, nem azzal vett elégtételt, hogy az illető ócsárlásában jeleskedett úton-útfélen, hanem arra törekedett, hogy a következő évben mintaszerű legyen földje és jószága.

Az ifjú Toldi Miklós ugye az őt tulajdonképpen tájékozatlanságból leparasztozó vitézeket nem bunkózta le. Pedig megtehette volna, vállán volt éppen egy hosszú rúd, a vendégoldal! Még csak nem is szóban vett elégtételt az ő és a nemes Toldi család önérzetén esett sérelem miatt. Hát nem nézhették szolgának a mezőn álldogálót a nádor vitézei?! Elégtételt azáltal vett a maga számára, hogy valami emlékezeteset tett: a vállán lévő vendégoldalt ragadta meg az egyik végénél fogva, s úgy mutatta a Buda felé vezető utat.

Tehetünk bizony emlékezeteset! Gondolom, erre kíván biztatni ma is Arany János ezzel a remekbe szabott epizóddal. Csak lennének minél többen meghallói szavának és írói tettének! De ugye könnyebb rövid életű buborékokat kreálni a magán- és közélettől kezdve egészen a tudományokig és művészetekig terjedően – hadd ámuljon, úgymond, a világ! –, mint időt álló cselekedeteket véghezvinni. Remekműveket ki-ki a maga választotta pályán.