A kolozsvári Kriza János Néprajzi Társaság életműdíjjal tűntette ki Albert Ernő nyugalmazott tanárt, a Székely Mikó Kollégium egykori szeretett és nagy tiszteletnek örvendő igazgatóját, néprajzkutatót.
2017. március 09., 00:262017. március 09., 00:26
A kolozsvári Kriza János Néprajzi Társaság életműdíjjal tűntette ki Albert Ernő nyugalmazott tanárt, a Székely Mikó Kollégium egykori szeretett és nagy tiszteletnek örvendő igazgatóját, néprajzkutatót.
A díjazó indoklása szerint Albert Ernő a székely népköltészet és népélet, valamint a cigány kultúra kutatásában és dokumentálásában végzett kiemelkedő munkásságáért érdemelte ki a kitüntetést. A díszoklevelet a székelykapukról szervezett tudományos ülésszak nyitányaként adták át a múlt hét végén, a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban.
Pozsony Ferenc egyetemi tanár, akadémikus méltató beszédéből megtudhattuk, hogy az 1932-ben Csíkdánfalván született Albert Ernő a kolozsvári Bolyai Tudományegyetem magyar nyelv és irodalom szakán szerzett oklevelet 1954-ben. Még abban az évben a nagyhírű kollégium tanára lett, és pályáját első perctől hivatásnak tekintette, hiszen nem csak tanított, hanem oktatott és nevelt. Már fiatal fejjel azok közé a régi vágású pedagógusok közé tartozott, akiknek a napi tevékenysége nem ért véget az utolsó tanórával, hanem csak más síkra tevődött át. Tanítványaival fáradhatatlanul járta Háromszék és Csík falvait, 3000 balladát, illetve azok változatait gyűjtvén össze, melyekből 425, Háromszéki népballadák címmel 1973-ban meg is jelent. Azóta hét másik, többnyire népköltészeti gyűjteményes könyve látott napvilágot.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!