Élet és halál

Aki elszalasztotta nemrég a Manchester City – Monaco BL-nyolcaddöntőt, olyan, mint aki soha nem volt szerelmes, és Nápolyt sem látva üget az elmúlás felé. A kilencvenedik percben is olyan iram, mint a kezdő sípszókor, spártai kemény férfiharc – de nem az ellenfél testének szétroncsolása, mint a mi kamubajnokságunkban –, elképesztő fordulatok, akár egy mesterien kiókumlált szappanoperában, bírói furcsaságok és sok-sok hiba, de szuperszonikus ütemben. Nézem, és elgondolkodom.

Nézem Mbappét – igen, így hívják, Kylian Mbappé Lottin –, a Monaco vénemberarcú, bár alig tizennyolc éves csodacsatárát. Micsoda elszántság, jó értelemben vett fanatikus küzdőszellem, csupa erő és energia. Aztán a tényleg vénülő, de örökifjú Yaya Touré, Bacary Sagna, Djibril Sidibé, Lemar – őseik ki tudja, milyen afrikai nyomortanyákon tengődtek, ők pedig, a tehetségükre jó néhány lapáttal rátéve, hihetetlen akaraterővel a csúcsra verekedték fel magukat. Lassan a sztárcsapatokban egzotikumnak fog számítani egy sápadtarcú európai. Talán ez is megmagyarázza, miért változik olyan rohamosan kontinensünk arca, és nem az őslakosok javára. Az újonnan jöttek hisznek valamiben, van bennük életerő és életcél, míg mi tespedünk a karosszékben, a bulizásban, a mindent tagadásban, a nagy semmiben... Habár a tudat nem vigasztal.

Lehet, hogy zenész barátaim (karmesteri) pálcát törnek majd a fejem felett, de kőkemény meggyőződésem, hogy egy Iniesta – Messi – Suárez kombináció, melynek végén a labda a kapu pókhálóját szakítja át, semmivel sem alábbvalóbb egy Mozart-triónál. És boldog vagyok, hogy Pep Guardiola kortársa lehetek. Az angol tévéközvetítők pedig a professzionalizmus nagy-nagymesterei. A pályáról, pályaszélről és a tribünről elkapott pillanatképek bármikor megállnák helyüket a legrangosabb fotótárlatokon. Emberi érzések, örömök, fájdalmak szivárvány-koszorúját villantják, bizonyítván, hogy a futball sorsunk része, mint a születés, a szerelem, mint a halál. A mexikóvárosi Azték Stadionban emléktábla örökíti meg a napot, amikor 1970. június 17-én Olaszország és Németország világbajnoki mérkőzést játszottak. A manchesteri arénába is illene jelezni az utókornak, hogy ott küzdött egymással a City és a Monaco. Ennyi, az eredmény (5-3) említése nélkül.