Élen zárt a Sepsi-SIC

A címvédő Sepsi-SIC magabiztos sikerrel zárta az alapszakaszt, miután tegnap 29 ponttal diadalmaskodott Marosvásárhelyen, ezzel bebiztosítva az alapszakaszgyőzelmet. A Kézdivásárhelyi SE hazai pályán hajtott fejet a Konstancai Phoenix együttesével szemben.

Székely Hírmondó

2022. március 24., 00:212022. március 24., 00:21

Pop Anamaria dobta a marosvásárhelyi találkozó első kosarát, majd Jones és Fraser is pontozott, de a folytatásban a házigazdák váratlanul szorossá tették a párbajt. Az első negyed derekán R. Chiș triplájával még vezetett is a VSK (12–11), mire érkezett Daniel Raber válasza, az első szakasz végére a sok hibával játszó szentgyörgyiek mindössze három pontos előnyt tudtak kiépíteni (14–17). Ezt követően rendezte sorait a Sepsi-SIC, és Fraser vezérletével átvette a játék irányítását, Podar és Ghizilă is pontosan célzott távolról, így a második negyed hajrájában 10 pontos előnyre tett szert a címvédő (26–36).

Szünet után Pasic, Ghizilă és Jones is szórta a triplákat, a zöld-fehérek pedig egyre növelték előnyüket (41–57). Az utolsó negyedben aztán nem kegyelmezett a szentgyörgyi együttes, amely a végére felpörgette a fordulatszámot, és állva hagyta ellenfelét. Végül a papírformának megfelelően magabiztos győzelmet aratott a Sepsi-SIC, és ezzel bebiztosította alapszakaszgyőzelmét is.

Női kosárlabda Nemzeti Liga, alapszakasz, utolsó forduló: Marosvásárhelyi Sirius – Sepsi-SIC 52–81 (14–17, 12–19, 15–21, 11–24). Sirius: Czimbalmos 3, Liubinets 2, Sherrill 25, R. Chiș 8, Cortez 5. Cserék: Feises, Lipovan 4, Badi 2, Mircea 1, Sólyom 2. Sepsi-SIC: Pasic 7/3, Ghizilă 15/9, Jones 8/3, Pop 4, Fraser 19. Cserék: Wallace 9/9, Cătinean, Podar 9/9.

Az már a tegnapi meccs előtt eldőlt, hogy a KSE nem végezhet a hetedik helynél előrébb, ellenben Konstanca győzelmi kényszerben lépett pályára, azért, hogy az Alexandria előtt zárja az alapszakaszt és pályaelőnnyel kezdje a rájátszást. Ennek megfelelően a vendégek kezdték elszántabban a találkozót, öt perc elteltével már nyolc ponttal vezettek (6–14). Welch Coleman egymaga kezébe vette az irányítást, az amerikai idegenlégiós szerezte a kék-fehérek első 9 pontját, majd Lewis és Tuchilus is pontozott, így alakult ki az első tíz perc 15–20-as állása. A második negyedet jól indították a hazaiak, Welch Coleman jóvoltából felzárkóztak egy pontra (19–20), innentől viszont felhúzott kézifékkel játszottak, a Phoenix egy 24–2-es futással meglépett és gyakorlatilag eldöntötte a párbajt (21–44). A harmadik szakaszban Welch Colemanon kívül Corda és Tuchilus is gyűrűbe talált, de ezzel együtt sem tudta szorosabbá tenni a találkozót a KSE, a vendégek őrizték fórjukat, sőt még két ponttal növelni is tudták azt (34–59). A záró negyedben sem erőltette meg magát a házigazda, nem így a vendégek, akik 38 ponttal nyertek. Ezzel a KSE a hetedik helyen zárja az alapszakaszt, és várhatja majd a rájátszásban a Szatmárnémeti VSK elleni negyeddöntőt.

KSE – Konstancai Phoenix 40–78 (15–20, 6–24, 13–15, 6–19). KSE: Welch Coleman 24/3, Debreczi, Corda 5/3, Bara-Németh, Lewis 4. Cserék: Taylor, Nagy, Kozman, Domokos 2, Tuchilus 5/3, Csurulya. Phoenix: Vega 10/6, Voica-Nagy 2, Mititelu 19/9, Hinriksdottir 19, Rostean 12. Cserék: Beldian 3, Petrof 3, Fota 7, Robotin Auier, Ion.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés