Kovászna Megye Tanácsa februárban hirdette meg a civil szervezeteknek és az egyházközségeknek szóló pályázatait. A beérkező projekteket elbírálták, a nyertesek listáját a csütörtöki tanácsülésen fogadta el a megyei önkormányzat.
2024. április 26., 15:522024. április 26., 15:52
Ebben az évben is nyolc kategóriában lehet pályázni, továbbra is kiemelt támogatást kapott a táboroztatás, illetve előnyt jelentettek a népviselet beszerzését célzó programok. „Nagy az érdeklődés a pályázataink iránt, éppen ezért idéntől egy szervezet legtöbb két programmal jelentkezhetett. Így is 549 pályázat érkezett be, ennek 82 százalékát tudjuk támogatni. Finanszírozást kap 136 szabadidős, 96 művelődési, 135 egyházi, 44 sport, 36 ifjúsági pályázat, összesen 447 projekt” – ismertette Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke.
Azt is kiemelte, hogy a Székely Ruházati Alapjuknak köszönhetően egyre több együttes szerepel szépen kivitelezett népviseletben. Idén 18 ilyen témájú pályázatot finanszíroznak, 6 könyv kinyomtatását, 3 szobor felállítását támogatják. „Fontosnak tartjuk a lovas kultúra ápolását, amit jelez, hogy 14 ilyen típusú programhoz rendelünk pénzforrást, 13 természetvédelemmel foglalkozó pályázatot fogadtunk el. A táboroztatás nemcsak a szabadidő hasznos eltöltését jelenti, hanem fontos közösségépítő szereppel bír, ezért idén is kiemelten támogatjuk, összesen 57 tábor szervezését segítjük” – részletezte a megyetanácselnök.
Idén a megyei önkormányzat 3,2 millió lejes keretösszeget határozott meg erre a célra: 2 milliót egyházaknak, 400-400 ezer lejt kulturális és szabadidős programokra, 200-200 ezer lejt sport és ifjúsági tevékenységek finanszírozására fordítanak. Ebben az évben április 29-e és december 5-e között megvalósuló programokkal lehetett pályázni. A nyertes pályázatok listája elérhető a megyei tanács honlapján.
Fotó: Török Etele
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!