Egylejes kárpótlás hadifogságért

Miközben a Hargita Megyei Törvényszék felfüggesztette a volt hadifoglyok leszármazottjainak járó kárpótlás ügyében indított tárgyalásokat, és a Bukaresti Legfelsőbb Bíráságtól várja a törvény értelmezését, a szomszédos Kovászna megyében egyelőre zavartalanul zajlik a kárpótlási folyamat.

Kocsis Károly

2023. január 28., 09:152023. január 28., 09:15

Az 1990-ből származó 118-as számú törvény módosításait követően, amelyek révén a politikai okokból meghurcoltak utódaira is kiterjesztették a hatályát, a Szociális és Munkaügyi Minisztérium alá tartozó Kovászna Megyei Szociális Kifizetési és Felügyelőségi Ügynökségnél 2020 óta 7973 kérést iktattak, csak az elmúlt év folyamán 880-at – tudtuk meg Támpa Ödön vezérigazgatótól. A 2023. január 12-i állapotokat tükröző kimutatás szerint 6352 kérelmet bíráltak el pozitívan, 1614-et elutasítottak. A kérelmeket elbíráló bizottság legközelebb februárban ül össze.

A legtöbb, szám szerint 5059 kérelmet olyanok leszármazottjai nyújtották be, akik 1944. augusztus 23-a után is szovjet hadifogságban voltak. Nem hivatalos információink szerint a háromszéki ügynökségnél a Magyar Nemzeti Levéltár által kiadott kétnyelvű tanúsítványt is elfogadják bizonyíték gyanánt, tehát itt sokkal rugalmasabban értelmezik a törvényt, mint Hargita megyében, ahol több mint 2500 kérelmet utasítottak vissza, és csak a pitești-i katonai irattár vagy az orosz katonai levéltár által kibocsátott iratokat fogadják el.

A politikai okokból rácsok mögé került háromszékiek leszármazottjai közül 232-en nyújtottak be kárpótlási kérelmet, a kényszerlakhelyre kényszerítettek utódai közül 657-en, míg a más településre elköltözni kényszerülők jogörökösei közül 97-en. 

Támpa Ödön vezérigazgató nyomatékosította, pusztán az a tény, hogy valakinek a felmenőjét a kulákok között tartották számon, még nem jelent jogosultságot a kárpótlásra. A szociális kifizetési és felügyelőségi ügynökség csak a jogosultságot állapítja meg, a megítélt kárpótlások folyósítása a megyei nyugdíjpénztár hatáskörébe tartozik. Ez utóbbi szóvivőjétől, Károly Andreeától megtudtuk, az említett 118-as számú törvény alapján jelenleg 5576 személynek fizetnek kárpótlást, havonta összesen mintegy 6,3 millió lejt. Az egy hónapra folyósított legnagyobb összegű kárpótlás 10 648 lejt tesz ki, de olyan is akad, akinek mindössze egy lejt visz ki a postás.

Címlapfotó: Magyar katonák a Don-kanyarban, 1943 januárjában. Utódaik most a bürokrácia útvesztőiben bukdácsolnak

Forrás: FEHÉR ANTAL/FORTEPAN/LADINEK VIKTOR ADOMÁNYA

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust