Az Országos Hegyvidéki Ügynökség és az Agrosic Közösségek Közötti Társulás szervezésében március óta zajlanak a gasztropontok létrehozásában érdekelt személyeket célzó ingyenes képzések Háromszéken, többnyire reménytkeltő érdeklődés mellett.
2023. december 04., 21:552023. december 04., 21:55
Az Országos Hegyvidéki Ügynökség azzal a céllal indította a képzést, hogy bátorítsa, elősegítse a háztáji gazdaságokban fellelhető termények, helyi termékek értékesítését, illetve a hagyományos, vidékre jellemző étkek népszerűsítését. A gasztropontok ugyanis tulajdonképpen olyan kisvendéglőkként működnek, amelyekben legfeljebb két menüsorból lehet választani, és legtöbb tizenkét személy étkezhet egyszerre: az ember megfőzi magának az ebédet, kicsit nagyobb adagban, és azt kínálja a betérőknek is. A programot a működtető maga szabja meg, lehet ez csak egy nap a hétből, vagy kettő-három, de azt is megteheti a gazdasszony (vagy gazda), hogy csak hétvégén áll a vendégek rendelkezésére.
Természetesen mindez törvényileg szabályozott keretek között történik: engedélyezett fizikai személy, egyéni vállalkozó, családi vállalkozás, egyesület is bejegyeztetheti a gasztropontot. A jogi forma kiválasztásához, a szükséges iratok kitöltéséhez, a cégbírósági bejegyzéshez az ügynökség, illetve az Agrosic munkatársai minden segítséget megadnak, illetve a gasztropontok reklámozásában és az egységes arculat kialakításában is segítenek. Crișan Maria, az ügynökség szaktanácsadója szerint igaz ugyan, hogy az állategészségügyi és élelmiszerbiztonsági igazgatóságtól is jóváhagyást kell kérni, de a feltételek nem olyan drákóiak, mint egy vendéglő esetében, tulajdonképpen csak folyóvíznek, gáztűzhelynek, hűtőnek kell lennie a főzésre szolgáló helyiségben. Az étkeztetésből befolyó jövedelem azonban természetes adózandó.
Maga a képzés egy hévégét vagy legfeljebb négy munkanapot vesz igénybe (hatórás programmal), ezen minden szükséges ismeretet megkaphatnak a résztvevők: a nyersanyagok beszerzésére, tárolására, a higiéniára vonatkozó feltételeket is ismertetik a szervezők, de ugyanúgy a vendéggel való bánásmód alapjait, marketingfogásokat is megtanítanak, hogy minden vendéglátó maga is népszerűsíthesse a gasztropontját.
Igyártó Réka, az Agrosic igazgatója elmondta, idén márciustól kilenc községközpontban (Vargyason, Kézdiszentkereszten, Bükszádon, Illyefalván, Bodzafordulón, Uzonban, Mikóújfaluban, Gelencén, Csernátonban) tartottak képzéseket, átlag 15–20 érdeklődővel, de például Vargyason ötvenen jelentkeztek. Ez összesítve több mint 250 személyt jelent, ehhez képest jelenleg Háromszéken egyetlen gasztropont működik: Sepsibükszádon kínál halételeket egy pisztrángtenyészetet fenntartó vállalkozó. Ő korábban kezdte vendéglátói a tevékenységet, később választotta hozzá ezt a működési formát. Zágonbárkányban és Bodzafordulón további két gasztropontot jegyeztek be – és ezzel a végére is értünk a Kovászna megyei listának. A szomszédos Brassó megyei Bodzavám községben ehhez képest 14 hasonló pont van, és Hargita megyében is már legalább öt.
Mi az oka annak, hogy miután ennyin elvégezték a képzést, még hónapok elteltével sem kerül ki a falusi portákra az éhes turistát, vendéget vonzó gasztropont-cégér? Igyártó Réka úgy látja, egy magyarázat lehet az, hogy nem ésszerű télen beindítani ezt a tevékenységet. „Addig nehéz, míg elindul egy-kettő, aztán lendületet kapnak majd”, bizakodik.
A képzés szervezői remélik, továbbra is lesz érdeklődés a gasztropontok iránt, terveik szerint a megye minden községközpontjában tartanak majd hasonlókat, de ha valaki nem jut el saját községében ilyenre, vagy nincs türelme kivárni, akár más helységbeli tanfolyamra is bejelentkezhet, sőt, online képzésre is van lehetőség. Az érdeklődőknek érdemes figyelni az Agrosic egyesület honlapját, Facebook-oldalát, ahol az újabb és újabb tanfolyamokat meghirdetik, de az Országos Hegyvidéki Ügynökség oldalán is tájékozódhatnak.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!