Csaknem egymillió lej sorsáról döntött rendes havi ülésén a Kovászna megyei tanács. A döntést nem képlet alapján hozták, hanem figyelembe vették, hogy milyen megvalósítás előtti terveik vannak az önkormányzatoknak.
2017. március 02., 00:222017. március 02., 00:22
Csaknem egymillió lej sorsáról döntött rendes havi ülésén a Kovászna megyei tanács. A döntést nem képlet alapján hozták, hanem figyelembe vették, hogy milyen megvalósítás előtti terveik vannak az önkormányzatoknak.
A tanács hatáskörébe tartozik a helyi költségvetések kiegyensúlyozására szánt, a hozzáadott értékadóból és a jövedelemadóból visszaosztott összegek elosztása. Ez az összeg idén 9.988.000 lej volt. Bár a legegyszerűbb elosztás „képlet szerint” volna, azaz egyféle fejpénzt meghatározni és azt szorozni a lakosság számával, a megyei tanács évek óta igyekszik más szempontokat is figyelembe venni, amit a polgármesterekkel is egyeztet. Ezek közé tartoznak a települések beruházási tervei és az is, hogy az illető helység mennyi pénzt kapott a pénzügy által leosztott összegből.
– Idén is van úgynevezett szolidaritási alap, tehát legkevesebb 100 ezer lejt kapnak a megyei önkormányzattól a települések, a 4 ezer lakos feletti községek pedig legalább 250 ezer lejt. Az volt a célunk, hogy valóban kiegyensúlyozzuk a helyi önkormányzatok költségvetését, és a lehetőségeknek megfelelően a tavalyinál nagyobb összegeket biztosítsunk – nyilatkozta Henning László.
A megyei önkormányzat alelnöke hozzátette: az elosztott összegeket csak beruházásra használhatják fel.
Ugyanannak a határozatnak a részeként döntöttek a megyei és községi utak korszerűsítésére, karbantartására kapott 9.618.000 lejes keret elosztásáról, 3.050.000 lejt fordítanak községi utakra, 6.568.000 lejt a megyei utakra. A megyei tanácsosok jóváhagytak egy közszállítási útvonalengedélyt is, amely szerint hamarosan napi járat indul Szacsva és Sepsiszentgyörgy között.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!