2023. január 12., 19:062023. január 12., 19:06
„Nyilván nem lehet patikamérlegre tenni, de igyekszünk – egyeztetve a megye polgármestereivel – hogy regionális szinten egyensúlyban tartsuk a fejlesztéseket. A helyi költségvetés-kiigazításokra kapott összegeket is ennek megfelelően osztjuk el” – hangsúlyozta a tanácsülésen Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke. A községi önkormányzatok 200 és 500 ezer lej közötti összegeket kaptak, míg Sepsiszentgyörgy 17,5 millió lejt, Kézdivásárhely 4,22 millió lejt, Kovászna 2,69 millió lejt, Barót 1,78 millió lejt, Bodzaforduló 500 ezer lejt kap ebből a keretből.
„Kézdivásárhely és Barót kórháza a térséget szolgálja ki, ennek megfelelően fontos, hogy – mondhatni már hagyományos módon – a környező községek is támogatják működését. A kézdivásárhelyi municípiumi kórház számára 225 ezer lejt adtak össze a térség helyi önkormányzatai, míg Erdővidéken ily módon a baróti kórház számára 130 ezer lej gyűlt össze, amellyel kiegészítettük a városok költségvetéseit” – tette hozzá az elnök.
[caption id="attachment_207571" align="aligncenter" width="800"]Jakab István Barna alelnök a Kézdiszentlélek–Lemhény közötti megyei út korszerűsítésére vonatkozó tervekről számolt be. Mint ismeretes, a 19 km-es, 8 települést érintő 114-es megyei út felújítását a Központi Régió 2021–2027 Programjából szeretnék finanszírozni, ennek érdekében indították el a tervezési folyamatot. „Jelenleg a megvalósíthatósági tanulmányok szintjén készült el a dokumentáció, most elfogadjuk a műszaki-gazdasági mutatókat, a kivitelezési terv év végére várható, azt követően tudunk pályázni uniós finanszírozásra” – mondta el az alelnök. Az út korszerűsítésének becsült értéke 36 millió euró.
Minisztériumi kérésre módosították három, Kőröspatakot, Angyalost és Sepsibükszádot érintő megyei út dokumentációjában, melyeket az Anghel Saligny-program keretében korszerűsítenek.
A megyei tanácsosok elfogadták a Kovászna Megyei Gyermekvédelmi Bizottság 2022-es évi tevékenységi beszámolóját is.
(Kovászna Megye Tanácsának sajtóirodája)
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!