
Több kutató is úgy vélekedik, hogy a koronavírusos időkben viselt arcmaszkokkal úgynevezett variolációs hatás érhető el, amely elméletben védettséget is alakíthat ki a kórokozó ellen. Állatkísérletek már zajlottak, emberek esetében egyelőre annyit mondhatunk: elméleti szinten működhet a dolog.
2020. szeptember 17., 10:512020. szeptember 17., 10:51
A koronavírus (és persze más kórságok) egyik legfőbb ellenszere a rendszeres és alapos kézmosás, a távolságtartás, valamint az arcmaszk helyes (orrot és a szájat is eltakaró) viselése. Néhány kutató most ez utóbbi témát vizsgálva érdekes okfejtésbe kezdett. Elméletük szerint a maszkok akár immunitást is adhatnak a koronavírus ellen.
A folyamat megértéséhez először tisztáznunk kell az úgynevezett varioláció jelentését: a kifejezéssel az egészséges emberek szándékos megfertőződést értjük, ám fontos különbség, hogy ez esetben a kórokozó "mesterséges" átadásáról van szó.
Ami, lévén tudatosan vezérelt folyamat, jellemzően kevésbé veszélyes, mint a természetes úton történő.
A variolált beteg persze ugyanúgy fertőző, akárcsak a rendes páciensek, vagyis ugyanúgy el kell különíteni, akárcsak a "rendes" vírushordozókat.
A varioláció módszere a koronavírusos időkben még nem merült fel, ám néhány kutató most szóba hozta azt. A New England Journal of Medicine orvosi folyóiratban közölt felvetésükben valószínűsítik, hogy a technika az arcmaszkok viselésével is hasznosítható. Tény, hogy a legtöbbek által viselt, hétköznapi maszkok rétegei között bizonyos vírusmennyiség képes átjutni. (Ezért mondhatjuk, hogy a maszk nem zárja ki a megbetegedést, de csökkenti annak esélyét.) Ám a maszkon átjutó kórokozók száma értelemszerűen kevesebb, mint az a mennyiség, amely védőeszköz viselése nélküli, közvetlen belélegzéssel juthat a szervezetbe.
A kutatók gyakorlati bizonyításra váró, egyelőre elméleti feltételezésükben valószínűsítik, hogy így hasonló mechanizmus játszódik le az érintettben, mint amelyre a legtöbb védőoltás épül: a szervezet minimális kórokozómennyiséggel találkozik, melyet könnyen legyőz, ez pedig felkészíti az immunrendszert, hogy később könnyedén felvegye a harcot, amikor jelentős víruskitettség éri az embert.
Néhány kísérlet ugyan alátámasztja a felvetést, ám azokat hörcsögökön végezték, nem embereken.
(HVG)
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!