Egy polihisztor példája

Bár hosszú időre méltatlanul feledésbe merült a neve, a laborfalvi születésű Berde Áronról nem feledkeztek meg Háromszéken. Polihisztor volt, a kolozsvári tudományegyetem első rektora, az erdélyi meteorológia megalapozója, az első magyar kémiatankönyv fordítója, de verset is írt. Születésének 200. évfordulójáról is megemlékezve számos meghívott, a tantestület és a diákok jelenlétében tegnap a Berde Áron-szaklíceum udvarán felavatták a Vargha Mihály szobrászművész által alkotott mellszobrát.

Bodor Tünde

2019. szeptember 13., 00:052019. szeptember 13., 00:05

Berde Áron iskoláit szülőfalujában, majd Székelykeresztúron, aztán Kolozsváron végezte. Miután két évig ösztöndíjjal Berlinben tanult, a kolozsvári unitárius kollégiumban oktatott természettudományokat, majd a kolozsvári királyi tudományegyetemen nemzetgazdaság- és pénzügytant; 1872–73-ban az egyetem első rektora, 1883–84-ben pedig a jog- és államtudományi kar dékánja volt. Légtüneménytan című munkájáért nyerte el a tudományos akadémiai tagságot.

Miután dr. Szőke Annamária igazgatónő ismertette a jeles professzor életútját, Antal Árpád polgármester szólalt fel, jelenlétével is hangsúlyozva, hogy a városvezetésnek fontos az abban a tanintézményben végzett munka, amelynek tanári közösségében, feladatvállalásában továbbél Berde Áron szelleme. Kiss Imre, Kovászna megyei főtanfelügyelő rendkívülinek nevezte, hogy egy tanévet szobor­avatóval kezdenek.

– Kihívás, milyen teljesítményhez kell méltó lenni – mondta. – Berde tudós, kutató szellemisége töltse be az iskola mindennapjait.

– Tisztelet illeti az intézményt, mely emléket állít neki –illette elismeréssel az iskola törekvését Szabó Margit, az RMPSZ alsóháromszéki szervezetének elnöke.
Demeter Dávid, a Puskás Ferenc-szakközépiskola igazgatója a laborfalvi személyiségekről szólt röviden, értékelve, hogy Laborfalvi Rózát és Henter Károlyt, Berde Mózsát követően most Berde Áron is megkapja az őt megillető tiszteletet. A testvériskola, a tokaji kereskedelmi és idegenforgalmi szakgimnázium képviseletében Soltész Nóra szólalt fel:

– Irigykedem, és boldog lennék, ha a mi intézményünkben is sor kerülne egy ilyen alkalomra – fogalmazott.
Miután a mellszobrot leleplezte az igazgatónő, Kovács István unitárius és Fülöp Szabolcs katolikus papok mondtak áldást az alkotásra és a jelenlevőkre, akik együtt mondták el a Miatyánkot. Az utolsóként felszólaló Vargha Mihály őszinte gondolatai is utat találtak a résztvevők szívéhez.

Galéria
– Amikor felkérnek egy jeles személyiség megformálására, nem érem be azzal a rajzzal, rézkarccal, fényképpel, ami az illetőt ábrázolja. Igyekszem kikutatni, mi az, amit tanulhatunk tőle – vallott a szobrászművész, aki elsősorban azt emelte ki, hogy fontos kimenni Európába tanulni, dolgozni, de üdvös hazajönni, ahogy Berde Áron is tette. – Nem annyira fontos, hogy milyen ország zászlaja lebeg felettünk, hanem hogy ki lakja ezt a földet. Ne csak szajkózzuk, hogy szülőföld, hanem tegyünk is érte. Ez az én generációm kérése – zárta beszédét, melyet az alkotás három hónapja alatt felmerülő gondolatokból szőtt.

A szoborállítás a városi önkormányzat, a Horváth Service, a Bertis és Floratid cégek, a Barabás Endre Alapítvány és a berdés véndiákok támogatásával valósult meg. A szelíd őszi napfényben a Mácsafej zenekar hozta megzenésített versek, Biszak Hanna és Szabó Virág volt, illetve jelenlegi diákok szavalata, a Zöldi Lara művészetis diák által előadott énekek a szép gondolatok befogadására hangolták a jelenlévőket. <<

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust